Elköltözött a Tésai Hírmondó
A Tésai Hírmondó blog formát
öltött. A legújabb bejegyzések már itt találhatók, de a régiek is
folyamatosan fölkerülnek a blogba. A blog a következő címen olvasható:
Egyúttal
kérünk minden jó tollú szerzőt, aki szívesen írna a Hírmondóba,
jelentkezzen a Honlapgazda e-mail címén, vagy írjon a Facebook
oldalunkra.
Szilvanap 2012
Hídnap 2012
Falunap 2012
Húsvét 2012
Tavaszi Zsongás 2012
Szilvanap 2011
Halászlé
újra a híd alatt – Hallé verseny 2011
Falunap 2011
A szörnyű
utjainkról
Falutakarítás
2011
Fiatalított Mikulás járt
Tésán –
2010. december 4.
Felszerelést kapott a sportkör
Szilvanap 2010
Hallé verseny 2010
Falunap 2010
Beszélgetés Joó Andrással a
Metropolban
Falutakarítás 2010
Tésán járt a Mikulás –
2009. december 6.
Falugyűlés a pályázatról
Szilvanap 2009
Ipolyvisk–Tésa
halászlé főző verseny
Falunap 2009
Falutakarítás 2009
Mikulás járt Tésán
Szilvanap 2012
Pontosabban a címet
már módosítanom kellene „Szilvanapok”-ra, mert már nem egy napban
sűrűsödtek az események. Igaz, az eddigi Szilvanapokon is mindig úgy
volt, hogy már pénteken szedtük és faggattuk a szilvát, de csak
délután. Idén viszont már csütörtökön elkezdtük az előkészületeket
azzal, hogy összeszedtük az üstöket, katlanházakat a falubeli idős
néniktől, akiket szerencsére idén sikerült újból nagy lelkesedésre
bírni.
Pénteken pedig már korán reggel, 8-kor
gyülekeztek azok, akik mentek szilvát szedni Kemencére, mert az
egyértelmű volt, hogy Tésán nincs elég szilva (bár itt is volt
valamennyi). Kora délutánra így összesen mintegy 300 kilónyi faggatandó
szilva gyűlt össze. Már előre kértünk sokakat, hogy jöjjenek faggatni,
hogy ne tartson késő estig úgy, mint tavaly. Ennek meg is lett az
eredménye: sokan voltunk (idősek is, fiatalok is), mindannyian
szorgoskodtunk, így fél6-ra a tervezett 6 üst megtelt kimagozott,
egészséges szilvával. A magozás közben a katlanházak, üstök is a
helyükre kerültek, így a nagy munka után még le lehetett szaladni az
Ipolyra egyet fürdeni, bizony jólesett, mert igen meleg volt!
Szombaton is korán keltünk, reggel 8-kor már égett
a
katlanházakban a tűz. Az üstök nagyon megteltek, eleinte még ki kellett
szedni belőlük vödrökbe szilvát, hogy egyáltalán lehessen keverni. Ezek
később, ahogy esett össze a szilva, visszakerültek. Hatan az üstök
mellé álltak keverni, mi többiek pedig nekiláttunk krumplit pucolni a
gombócákhoz. Jöttek a nénik is lelkesen és már ekkor mondták: kevés
lesz a krumpli! Lelkesedésük végre újra határtalan volt! És hiába telt
meg egy egész üst a fölvágott krumplival, ami idén végre nem is volt
hibás, szaladtak erre-arra, összeszedtek még a faluban egy csomót.
Nagyon odavoltak azért, hogy mindenképpen megdőljön a gombócrekord.
Ekkor gyorsultak csak föl igazán az események. Egy
hosszú,
L alakban elhelyezett asztal mellett alakult ki a gombócgyár, több
helyen is törték a krumplit, gyúrták a tésztát, forgatták a magozott
szilvát fahájas cukorba, gömbölygették bele a gombócba. A
munkamegosztás hamar kialakult, anélkül, hogy megbeszéltük volna.
Minden flottul ment: ahol volt egy lyuk, egy pillanat alatt betömte
valaki, beállt dolgozni. És ez így ment végig egész nap. Ha két kéz
hiányzott a gombóctöltésnél, főzésnél, prézlibe forgatásnál, mindig
egyből ott termett valaki és ez így volt nagyon jó. De ugyanúgy mindig
volt fölhasogatott fa, minden katlanban folyamatosan égett a tűz és
rengetegen kavartak lekvárt, de egyszerre mindig pont hatan.
Később többen elkezdték hiányolni a puharast is,
így készült az is, éppen egy tavalyi szilvanapi lekvárral töltve.
Azt is megtanultuk végre (az ötödik Szilvanapon!),
hogy a
lekvár akkor van kész, ha nem folyik le a kavarókanálról. Nem kellett
erre estig várni, mire eljött a pálinkaverseny ideje, az összes lakvár
fölcímkézett (idén is egyedi címkével) üvegben volt, az összes üst
kisúrolva száradt a napon – és az összes gombóca, puharas, nudli
elfogyott.
A gombócrekord nagyon is megdőlt, és így sem volt
elég,
sokan ettek volna még belőle. Mint a számláló tábla (ami menet közben
sokszor alakult át) is mutatja, a végeredmény 1171 db gombóc lett! És
ebben nincs benne a puharas és a nudli.
Még egy rekord megdőlt: idén 11 pálinka nevezett
be a
versenyre, közte három idős nénié is. Volt, akinek még a férjétől
maradt, volt, akinek a fia főzette ki, de a néni megtartott magának egy
keveset „orvosságnak”. Éppen ezért a nénik azt kérték, várjuk meg a
versennyel a mise végét. És akkor egyenesen a templomból, úgy, ahogy
voltak, a szép ruhájukban egyből odajöttek, leültek egymás mellé a
padra és kíváncsian várták az eredményt. Végül a győztes egy 16 éves
pálinka lett, amit egy kislány születésekor dugóztak le és csak most
bontották ki. A kislány pedig egész nap ott volt és kavarta a lakvárt,
készítette a gombócot, meg a puharast. Megvan az utánpótlás!
Ahogy vártuk, sokan jöttek messzebbről is. Hiszen
azt
tapasztaljuk is, hogy a hírünk egyre terjed. Sokan azért jöttek el,
mert hallották: az a szervezés, ami Tésán folyik, egy csoda! És mi
szívesen láttuk őket most is, mint az egyéb rendezvényeinken is. És nem
csak a rendezvényeinken: bizony rendszeres, hogy ha egy idegen betéved
a faluba, kedvesen megszólítjuk, megkérdezzük, honnan jött, honnan
hallott rólunk. Na igen, nem esnek rosszul a májunknak a válaszok!
Másnap délután elindultunk a faluban lekvárt
osztani
azoknak, akik szombaton nem kaptak, vagy nem vittem eleget. Mindenki
nagyon örült neki, köszönték. Akiknek viszont mi nem győztünk köszönni
mindent, azok a nénik voltak. Ki-ki az energiája szerint jött, segített
és főleg: élvezte az egészet. Újra sikerült őket föllelkesíteni!
Mondták ugyan, hogy elfáradtak, de ez természetes, hiszen mi is
elfáradtunk. De azt is mondták, hogy érdemes volt elfáradni, és ha
jövőre bírják, jönnek újból!
Lejegyezte: Minyon
Képek a
Galériában
Vissza az oldal
tetejére
Hídnap
Ipolyvisken, 2012. augusztus 4.
Idén már negyedszer rendezte meg közösen a két szoros kapcsolatban álló
falu, Ipolyvisk és Tésa a halászlé-főző versenyt Ipolyvisken, az Ipoly
partján, a Margit-híd alatt. Szerencsére ezt az eseményt egyre nagyobb
érdeklődés kíséri Viskről, jelentősen köszönhetően a polgármesternek.
Az első ilyen versenyről még alig tudtak, kevesen is voltak, az ideire
pedig teljes bedobással készült a falu. És idén tudtuk meg, hogy tavaly
óta neve is van ennek: Hídnap. Ez nekünk is nagyon megtetszett, tehát
átvettük ezt a kedves elnevezést.
Idén is nekiláttunk kipingálni néhány konyhai
textíliát, hogy senki se távozzon üres kézzel, aki főz. Ezúttal
edényfogó kesztyűt festettünk. Az egyik oldalára került a két falu neve
és egy bogrács, a másik oldalára pedig a Hídnap 2012 felirat, a híd és
a folyó szimbóluma.
Az idő igen nagyon meleg volt, de ez nem volt gond
a híd árnyékában. Viszont néhányan éltek a folyó adta lehetőséggel és
meg is mártóztak benne. Kora délután még kevesen voltak, de akik főzni
akartak, már ott tüsténkedtek. Később pedig egyre többen jöttek, olyan
sokan, mint még sohasem! Legalábbis Viskről, mert Tésáról viszont
sokkal gyengébb volt az érdeklődés a szokásosnál. Idén is többféle étel
főtt, nem csak halászlé, de halászléből is főtt hét vagy nyolc. A
versenyben csak ők vehettek részt, de a többi különleges étel közül a
két legnépszerűbb különdíjat is kapott. Az egyik palóc leves volt
(Viskről), a másik pedig egy különleges, citromos francia halleves
(Tésáról). Mindkettő nagyon finom, de nálam egyértelműen az utóbbi
vitte a pálmát. Tartalmas volt és emellett nagyon üdítő a savanyúsága
miatt. Készült még túrós haluska szalonnapörccel, birkapörkölt, lángos,
és palacsinta is. A legjobb halászléért járó fődíjat, a preparált
halfejet az egyik viski csapat vitte el, közönségdíjként a láda sör
Tésára került.
Visk kulturális programmal is készült. Egész nap
élő zene volt, de egyszer csak megjelent a viski asszonykórus (idén
álltak össze) és elénekeltek néhány népdalt, de mindegyiket átköltve az
eseményre. Nagy sikerük volt mindkét falu körében, de amikor arról
énekeltek, hogy a tésaiak igen drágán adják a forgácsot halat, 9
euróért, akkor némi hurrogást kaptak tőlünk.
Este a hangulat szinte utcabáliba csapott át. Nem
tudom, meddig tartott a buli, mi éjfél körül jöttünk haza. És pár napon
belül szokás szerint a híd alatt rend volt, csak néhány hamufolt
emlékeztetett arra, hogy mi is történt itt.
Lejegyezte: Minyon
Képek a
Galériában,
valamit Ipolyvisk honlapjának
Galériájában is
Vissza az oldal
tetejére
Falunap 2012
Kedves Tésaiak és kedves
Barátaink!
Nagyszerű
falunapunk volt, reggelig tartott a tánc, kiürült 38 bogrács, elfogyott
hat-hét kiló lángos, ki tudja hány kiló süti, mennyi üdítő, sör, bor,
pálinka, meg ami még volt. Nézzétek meg a fényképeket, hogy kik is
vagyunk így együtt.
Elsőnek az elismerés szaván, és mély
tisztelettel szólunk a tésai boszorkányokhoz és tündérekhez, mert jó
időt csináltak nekünk.
Köszönjük polgármestereknek, a Plébános úrnak,
valamint
barátainknak a környező falvakból és messzi városokból, hogy velünk
töltötték e remek napot, s várjuk őket jövőre is.
Külön köszönjük Huszák János úrnak,
hogy szinte suhanni lehet a Tésára vezető úton.
Az egész falu összefogott, hogy minden
jól sikerüljön, és meg is csináltuk!
Köszönjük mindenkinek!
Remek zenekarunk volt, mert Gabi gondoskodott
róla. Jól szólt a zene, mert kaptak áramot Doditól és az
alpinista
Gábortól és Rolcsitól, akik felvillanyozták a górét.
Marci hozott barátságból egy Hipp-hopp házat és Attilával
összeállították, amelyben Macska kocsmája állta a sarat.
Sok gyerek hálás Gábornak és lányának a
lovaglásért és persze Cilukának a játékkal töltött órákért.
A TESA cég figyelmessége ismét jól
esett.
A Tésa ligetünk kedvessége Enikő
kertészeti tudását dicséri.
Köszönet illeti az előkészítőket, a szerelőket, a
nehéz
asztal cipelőket, a takarítókat, a buli utáni rendrakókat, a mindenhol
ott lévő Feri-Miki-Otti triót és a szemét szállítókat .
Barátsággal:
Bérci Albertné
polgármester
Tésa Önkormányzata |
Turi Ági
elnök
Tésa Barátainak Társasága Egyesület |
Lejegyezte: Turi Ági
Beszámoló
Nagyon jó ötlet volt a falunapot a Ligetbe vinni. Ahogy az
várható volt, rengetegen jöttek. Előzetesen 300-as létszámot
saccoltunk, de
ennél jóval többen voltunk. A falunapunk igazi népeseménnyé vált.
Arról, hogy
ez jó vagy sem, többen is beszélgettünk. Mert persze egyrészt
büszkeséggel tölt
el minket, hogy egyre messzebb földre megy a híre, még anélkül is, hogy
megfogadnánk egy résztvevő javaslatát, és a médiát is meghívnánk, na
azt nem!
Egyszerűen az van, hogy ilyen csoda sehol máshol nincs, hogy ennyi
ember
összegyűlik azért, hogy a saját és a mások örömére főzzön, ami anyagi
teher, de
nem vár érte semmit. Másrészről viszont sajnáljuk, hogy a falunap
elveszítette
családias jellegét, mert az mégiscsak úgy volt az igazi. De nyilván ez
ellen
nem tehetünk semmit, nem fogunk gátat szabni a kívülről jövők előtt. De
az
mindenesetre tény, hogy ennyi ember a régi helyszínen nem fért volna
el, de a
Liget olyan nagy, hogy egyáltalán nem is tűntünk nagy sokadalomnak.
Ráadásul itt a régi, utcai helyszínnel
ellentétben
mindenkinek jutott árnyékos hely. Bár erre nem is volt akkora szükség,
mert mi,
boszorkányok és tündérek (mikor mik) tökéletes időt varázsoltunk erre a
napra:
esőmenteset, se nem meleget, se nem hideget, néha napsütésest,
legtöbbször alig
felhőst. Ehhez képest vasárnap már rekkent a meleg, hétfőn meg fél
napig esett
és hideg volt. Állati ügyesek voltunk!
A gyerekek sem unatkoztak egész nap.
Eleve adott volt nekik
a játszótér, amit a Ligetben hoztunk létre, csúszdával, hintával,
drótkötélpályával és érdekes módon a legeslegnépszerűbb játékkal: a
szánkózódombbal. Ugyan most nem volt hó, de tényleg: ezt a kis dombot
szeretik
a legjobban. Aztán meg volt kézműves asztal, ahol idén bohócot és
virágot
lehetett készíteni, textilből. És eljött egy póni és egy nagyobb ló,
hogy
gyerek is, felnőtt is lovagolhasson, ha akar.
Na de térjünk rá a falunap lényegére: a
főzésre. Végül is
nem tudjuk pontosan, hány bográcsban, tárcsában, miegyébben főtt-sült
az étel,
mert volt, aki elkészítette, kiosztotta, majd hazament. Amikor
számoltuk, akkor
39-et számoltunk (tavaly 30-at). És igen széles volt a paletta. A
legtöbb
persze idén is a mindenféle pörkölt volt, de voltak vega ételek is (pl.
gazpacho), sokféle lecsó, több helyen lángos, levesek stb. És sok
helyen
kínáltak az ételek mellé „csak úgy” mindenféle falatokat: tátrai
sajtot,
hurkát, miegymást. Na és persze pálinkát.
Megpróbáltunk meg egy olyan
csoportképet készíteni, amin
mindenki rajta van. Nem volt egyszerű ennyi embert egyszerre
megmozdítani és
elrángatni a főzőhelye mellől pont egy napsütéses (tehát meleg, de
fényes)
időszakban, nem is sikerült ez mindenkivel, de a legtöbben benne voltak
és
nagyon élvezték.
És a fakanálosztás sem maradhatott el. 60 fakanálnak
festettük meg a hátulját még péntek este, ebből negyvenegynéhányra
került
felirat szombaton. Viszont hogy az a teher legalább ne a mi vállunkat
nyomja,
hogy kitaláljuk a szövegeket, mindenkitől megkérdeztük, hogy ő mit
szeretne a
saját fakanalára.
Sorszám
|
Étel neve |
Fakanál-felirat |
1. |
szarvas pöri +
kapros joghurtos leves |
Minden lében |
2. |
bőrpörkölt |
Á.C.S. 1 |
3. |
babgulyás |
Á.C.S. 2 |
4. |
szarvas
pörkölt |
Vass
Sas |
5. |
lángos,
gombatojás |
Gulyás Lali |
6. |
gulyásleves |
20 000 + ÁFA |
7. |
lecsó |
jozanferi@ |
8. |
szatmári kötött tésztaleves |
Mamafőztje |
9. |
juhtúrós puliszka |
A legjobb barát |
10. |
almásmáj |
Tésai polgár |
11. |
babos káposzta
|
Dió család |
12. |
olasz tészták |
Olasz meló |
13. |
paprikás krumpli |
A lógósok |
14. |
rizseshús |
Pásztor „tarhonya” |
15. |
vegyes pörkölt
|
Zoli receptje |
16. |
halászlé |
Jó halászlé |
17. |
saláta, gazpacho |
VEGA |
18. |
pogácsa |
Örökké pogácsa
|
19. |
lecsó |
Ica tökös lecsója |
20. |
mákosguba |
Zsiga és Dezső
|
21. |
csirkepaprikás
|
Andi & Ági |
22. |
halászlé gyufatésztával |
A legjobb halászlé |
23. |
tésai gombás legényes |
Egy hordó gomba |
24. |
birkapörkölt |
Zsiga birkája |
25. |
lecsó |
Tésa először |
26. |
halászlé |
10.
szobatalálkozó |
27. |
palacsinta |
Nokedli helyett |
28. |
zúzapörkölt |
Fröcsögők |
29. |
vadas |
Levente team |
30. |
körömpörkölt |
NED-HUN Nándika |
31. |
chilis bab |
20 perc alatt kész |
32. |
babgulyás + fröccs és szörp |
Örökmozgók |
33. |
csülkös bableves csipetkével |
Ízletes és finom |
34. |
pacal |
Hümme, hümme, hümme |
35. |
Azerbajdzsán joghurtos bárányleves |
DOVGA |
36. |
lecsó |
Tésai lecső |
37. |
muflonpörkölt |
Mufipöri |
38. |
lagzis húsleves |
Lagzis leves |
39. |
mézes-mustáros
csirke |
Szárnyaló
finomságok |
40. |
kézműves
asztal |
Kézműcsoda |
Idén is föltettünk egy körkérdést a
főzőknek: miért jó nekik
az, hogy főznek? Hiszen megtehetnék, hogy úgy jönnek el, hogy nem
főznek, csak
esznek-isznak, nem kerülne nekik semmibe. De vállalják az anyagi
terhet,
tervezgetik már előre, hogy mit főzzenek. A válaszok közül mazsolázva:
- Mert
ez életünk első bográcsa.
- Hogy
mindenkinek megmutassuk, hogy kell
halászlét főzni.
- Mert
jó a buli.
- Hogy
bárki megkóstolhasson egy igazi tésai
birkát.
- Mert
asszony mondta: főzzünk lecsót!
- Mert
így jobban bele tudják a barátaink élni
magukat a falunapba.
- Mert
nekem ez megtiszteltetés.
- Hogy
másoknak is adjunk egy emlékezetes
ízvilágot.
- Mert
főzni jó.
- Mert
az első falunap óta nem volt alkalmam főzni
és már nagyon vártam rá.
- Mert
jó megkóstolni mindenkiét, de jobb adni,
mint kapni.
- Mert
élvezzük, hogy más is élvezi.
- Mert
főzés közben jól érezzük magunkat, és
szeretjük az embereket.
- Mert
az ember nem csak kapni akar, hanem adni
is.
- Mert
érdekelt Azerbajdzsán gasztronómiája.
- Mert
szeretem nézni, ahogy mindenki megnyalja
után a tíz ujját.
- Mert jólesik, hogy
dicsérik a főztömet.
- Mert
pályázunk a „Tésa főszakácsa” címre.
- Mert belső késztetés
volt.
- Mert szeretek az
embereknek kedveskedni.
A nap végén
pedig, este következett az utcabál. Már délután
5-től játszott ugyanaz a zenekar, amelyik tavaly, és éjjel kettőig
bírták. A
„táncparkett” a leendő főzőházunk padlója volt, ahonnan széthordták
markos
kezek a főzőknek az asztalokat, székeket, padokat (aztán meg másnap
vissza). És
ez a táncparkett végig dugig volt. Hatalmas buli kerekedett estére. Ez
a
zenekar abból a szempontból is jó választás, hogy vevők minden
kívánságra. Az
összes szülinapost megköszöntötték; vidáman tűrték, hogy akárki
fölmenjen
hozzájuk a színpadra és énekeljen; kérésre szinte bármit eljátszottak.
Végül is
látszott, hogy ők is élvezték az egészet.
Lejegyezte: Minyon
Képek a
Galériában
Vissza az oldal
tetejére
Húsvét 2012
Idén is meghirdettük,
hogy Húsvét hétfőn tojáskeresés lesz a Ligetben a kicsiknek, a
nagyoknak pedig ismét elrejtődnek sörök. Akkor, amikor a hír érkezett,
még havat is jósoltak aznapra, később csak fagyot. Így legalább nem a
hó alól kellett kikaparni a tojásokat és a söröket, csak éppen az a
szegény nyuszi megfagyva tojta ki őket.
10-re volt hirdetve a találkozó, nagyjából pontosan érkeztünk. Azt
láttuk, hogy a gyerekek kosárkával a kezükben fegyelmezetten állnak egy
sorban. Kiderült, hogy a zord fölnőttek megmondták nekik, hogy csak
akkor indulhatnak el, ha jelt kapnak. És addig tényleg ott ácsorogtak,
nem indult el egy gyerek sem!
Na de a jelre
kirajzottak rendesen! És persze mentek utánuk a fölnőttek, akik először
még nem is a söröket keresték (azokat igen könnyű volt megtalálni),
hanem az ottfelejtett tojásokat, kiabálva egy-egy gyereknek, hogy
siessen vissza érte. És persze arra is figyeltek a fölnőttek, hogy
nehogy a nagyobb és ügyesebb gyerekek fölszedjék az összes tojást a
kisebbek elől.
Később persze gazdára találtak
a sörök is, amikre idén is egyedi címke került.
Hamarosan megkerült a tettes is, aki odatojta ezeket a dolgokat.
Eleinte megijedt szegényke, de később, amikor már lekerült róla a sok
simogató gyerekkéz és kapott füvet meg pitypanglevelet, láthatóan jól
érezte már magát.
Már előző nap tudtam,
hogy Manci néni pogácsát fog sütni és szóba került, hogy milyen jó
lenne, ha amolyan piknikféle lenne ott a Ligetben tojáskeresés után.
Rajtam ne múljon! Vasárnap este gyorsan sütöttem egy fonott kalácsot, a
fele kakaós-fahéjas, a fele sima. De került még pálinka és több doboz
sütemény is. És ha már a Tavaszi Zsongás idején kikerültek a padok és
asztalok, hát újra körülültük őket és piknikeztünk egyet.
Lejegyezte: Minyon
Képek a
Galériában
Vissza az oldal
tetejére
Tavaszi Zsongás
Vagyis leánykori
nevén falutakarítás. Ez volt az idei első közös falubeli esemény – már
persze leszámítva azt, hogy eleve közösségben kezdtük az új évet. De
éppen ideje is volt már annak, hogy elinduljon az idei közösségi
szezon: egyebek között ez is a biztos jele a tavasz beköszöntének.
Ráadásul időjárásilag is tavasz volt, de még milyen pompás tavasz!
Igazi nyakégető, ahogy azt este tapasztaltuk.
Na
de essék most már szó erről a bizonyos Tavaszi Zsongásról is. Szemetet
csak itt-ott találtunk, ha már összejöttünk, persze összeszedtük azt
is. De a munka java kertészeti volt. A falu karbantartását tavaly
elvállaló család tagjai amikor csak lehet, ültetnek, így már mire
lementünk a Hősök terére összegereblyézni a száraz avart, megmetszeni a
metszenivalókat, már szép kis elültetett primulák, százszorszépek
fogadtak, amiket a falut támogató Tesa cégtől kaptunk.
Miközben mi a Hősök terén dolgoztunk, a többiek a Ligetben
serénykedtek, majd dolgunk végeztével mi is csatlakoztunk hozzájuk. Ott
is gereblyéztek, füvesítettek majd azt hengerelték, karókat faragtak
fák mellé, ezeket le is verték és kikötötték hozzájuk a fákat. Úgy
tűnik, az ősszel a fákra kötözött hajlabdák hatásosak voltak: nem
rágták meg őket az őzek, pedig volt hideg és hó rendesen februárban.
Itt, a Ligetben is keltek már a tavaszi hagymások, ezeket
körbekerítettük, hogy nehogy véletlenül valaki letapossa őket. Nagyon
sok zöldhulladék keletkezett a metszések, gereblyézések következtében.
Ezeket egy nagy platós teherautóra szedték össze a férfiak és levitték
a falu aljára, ahol békében komposztálódhat.
Amíg mi dolgoztunk, ketten az ebédet főzték nekünk üstben:
finom
gulyáslevest. Mire végeztünk, a leves is elkészült, lehetett volna
enni. Itt volt a kiváló alkalom, hogy a tavaly elkészült főzőház
padlózatára végre kikerüljenek a szintén tavaly elkészült és lekezelt
padok, székek, asztalok. Ezek idáig fedett helyen voltak, ki kellett
őket vinni a főzőházhoz. A terhétől megszabadított platósra tették föl
őket a fiúk és elvitték őket a főzőházhoz – kézben igen bajos lett
volna, mert jó kemény fából készültek, tehát a súlyuk sem csekély.
Amikor végre minden asztal és pad a helyére
került, már
erősen kopogott mindenkinek a szeme. De a kanalazás előtt természetesen
még áldomást is ittunk a jól végzett munkára. És ezután jött a nap
legjobb része: elfáradva ülni az asztalok körül, eszegetni és közben
jókat beszélgetni. Végül a lenyugvó Nappal beköszöntő lehűlő levegő
zavart minket haza.
Lejegyezte: Minyon
Képek a
Galériában
Vissza az oldal
tetejére
Szilvanap 2011
Az eddigi összes szilvanap előtt mindig rendesen kétségbe voltunk
esve, hogy nem lesz szilva, vagy nem lesz elég szilva. De eddig ez még
mindig megoldódott. Most viszont nagyon egyértelműnek látszott, hogy
idén valóban nem lesz: a java lefagyott, aminek pedig most kellett
volna érni, már megérett vagy két héttel korábban. Született is
mindenféle terv, hogy ha egyáltalán nem fogunk tudni szerezni szilvát,
akkor mit csináljunk szilvanapon? De körbeérdeklődtünk a szomszédos
falvak gyümölcsöseiben és végül is sikerült szerezni, két helyről is:
Vámosmikoláról ládába szedve 100 kilót, Kemencéről saját szedésben 60
kilót. De a saját szedésű is már ládában, tisztán érkezett Tésára.
Az eddigi szilvanapokon nagyon aktívan vettek
részt mindig
a falubeli nénik és számunkra úgy tűnt, élvezik is. De tavaly már
panaszkodtak: nagyon fárasztó ez nekik. És mi hiába mondtuk, hogy ne
csináljanak semmit, csak tanácsokat adjanak, ők nem bírták ki, hogy ne
dolgozzanak, így persze hihető is volt a fáradtságuk. Idén már nem
győzködtük őket, hanem elhatároztuk: megcsináljuk mi, aztán majd
meghívjuk őket akkor, amikor már minden kész van. De a fáradhatatlan
Manci néni most is nagyon aktív volt már az előkészületekkor és
lelkesen mondta is mindig, hogy ő jön és dolgozik.
Éppen Manci néni volt az, aki pénteken már a meghirdetett 4
óra
helyett negyed3-kor ott ült és elkezdte kimagozni a szilvát, akkor még
egyedül. De hamarosan társasága lett, így amikor mi lementünk 4 órakor,
már félig volt az egyik üst kimagozott szilvával. Sokan összegyűltünk
végül, jó társaságban pedig gyorsan telik az idő is, a munka is, de
bizony már erősen besötétedett, mire elkészültünk 140 kiló szilva
kimagozásával. 20 kilót a gombócba hagytunk másnapra (de végül annak is
nagyobb része a lekvárba került, a gombócba nem kellett annyi).
Szombaton reggel mi lányok a krumpli pucolásával
kezdtük a
munkát (sajnos a vett krumpli nagyon rossz volt, ez határozta meg a
gombóc mennyiségét), a fiúk pedig fahasogatással, hogy legyen elég
tűzifa az üstök alá. Így egyidejűleg kezdett el főni a krumpli és a
lekvár.
A krumpli elkészültével pedig most is
beindult a gombócgyár, de a nénik híján többen vakarták a fejüket: mi
is kell a gombóctésztába? Nem volt egyetértés, de ott volt viszont
Erzsi és hamarosan előkerült Manci néni is, ők pedig megmondták: nem
kell bele semmi más, csak főtt krumpli és liszt. Sót sem szabad
beletenni, azt vagy a krumpli főzővizébe kellett volna (onnan
kimaradt), vagy a gombóc főzővizébe (oda került). Sok szorgos dolgos
kéz volt ott, így hamarosan el is kezdte a gombócgyár ontani magából a
végterméket: 444 darab gombócot készítettünk idén (nem teljesen hiteles
számolás alapján). A nudlit nem számoltuk.
Közben készültek mindenféle egyéb ételek is, hogy ne csak
édeset
együnk: lakodalmas káposzta, vadpörkölt, gulyás, senki sem maradt éhen
(de szomjan sem). 4 óra körül készült el az első adag lekvár, lehetett
őket üvegekbe tölteni, háromféle méretűbe. Végül mind elkelt, ha nem
aznap, hát másnap.
Miután a lekvár üvegekbe
került, kezdődhetett a pálinkaverseny. Nagyon jó, odafigyelő zsűrit
sikerült összeválogatni, akik nem azzal a céllal ültek az asztalhoz,
hogy felhörpinthessenek jó pár kupica pálinkát. Egyértelmű volt a
döntésük, így az eperfa pálinkáshordót Ernő nyerte meg.
Lejegyezte: Minyon
Képek a
Galériában
Vissza az oldal
tetejére
Halászlé újra a
híd alatt – Hallé verseny 2011
Idén az előkészületeket azzal kezdtük, hogy ismét gondoskodtunk valami
apró meglepetésről mindenkinek, aki valamit főz. Ennek érdekében
vettünk tizenkét fehér sapkát, a szombat délelőttöt ezek kifestésével
töltöttük. (Megtehettük, mert az előző évekből tanulva idén 2-től
hirdették meg csak a szervezők a versenyt.) A sapka egyik oldalára a
Tésa felirat került zölddel, a másik oldalára Ipolyvisk neve kékkel,
középre a híd (ami egyáltalán nem hasonlít a viski hídra), egy róla
lógó bogrács és a 2011 felirat. Kicsit sokalltuk a 12 darabot, de végül
mind elkelt, szerencsére.
A tavaly nyári
borzasztó időjárás a focipályára kényszerített minket, de idén
szerencsére mostanában napos idők uralkodnak, így a viski híd alja
száraz maradt, vissza lehetett térni az eredeti helyszínre. Tavaly a
verseny utáni éjszaka magukat nyilván nagyon vagánynak, jófejnek
képzelő, nagy eséllyel ittas fiatalok letépték, leszaggatták a molinót,
amit még két éve készítettünk erre a versenyre. Nem a spárgákat emelték
le a szögekről, hanem tépték. Utána leterítették gondosan az aszfaltra,
hogy autóval többször is át tudjanak rajta hajtani. Reggel így,
megtépázva, sárosan találtak rá a viskiek. A molinót egy év alatt
sikerült megreparál(gat)ni, bár a keréknyomok nem tűntek el
maradéktalanul róla. És a magassága is összement rendesen (le kellett
róla vágni egy elég széles csíkot), emiatt a teteje kicsit eltűnt a
korlátnál. Tudatosan nem készítettünk újat, hogy látszódjon rajta a
megviselés, de valószínűleg akik tönkretették, nem voltak ott. (Ez is
előnye a híd alatti helyszínnek: nem a falu központjában van, ide csak
az jön, aki valóban az eseményre akar jönni, véletlenül nem téved oda
senki.) A verseny kezdete előtt fölszereltük a hídra a molinót, viszont
most nagyon odafigyeltünk arra, hogy este időben le legyen szedve a és
kerüljön is vissza Tésára.
Kettő körül még
szinte teljesen kihalt volt a híd alja. Kicsit meg is ijedtünk, hogy
nocsak, nem fog jönni senki? De azután jöttek, csak jöttek és jöttek.
Délutánra meg is telt a híd alja és szállt a füst mindenfelől.
Ismét nagy volt a riadalom előzetesen, hogy nem
lesz hal,
de lett. A viskiek üzenték a tésaiaknak: bárki, aki főzni szeretne, de
nincs hala, csak nyugodtan jöjjön, ők adnak halat! És így is lett!
Hoztak két nagy vajling halat, amiből mindenki válogathatott kedvére:
külön volt az alaplének való és külön a halszeletnek való. Az alaplé
elkészülte után pedig itt is, ott is passzírozott mindenki, aki hadra
volt fogható.
De ismét nem csak halászlé
készült, volt lecsó is, pörkölt is, gombaleves is, mi pedig újra
palacsintát sütöttünk. De talán a legkülönlegesebb étel egy viski
bogrács tartalma volt: a halgulyás. Úgy készült, mint a „rendes”
gulyás, olyan fűszerezéssel is, zöldségekkel, krumplival, de hús
helyett hal volt benne. Teljesen más íze volt, mint a halászlének, de
finom volt és nagy sikert aratott. Na és nem maradhatott el idén sem a
híd lába mellé telepített sörcsapoló.
A
halételek ugye hamar elkészülnek, így a kóstolások is hamar
megkezdődtek. A zsűri sokáig tanakodott, hogy kit hozzon ki győztesnek,
végül az általuk legjobbnak tartott halászléért járó fődíj egy tésai
szakácsot illetett meg. A piculákért járó közönségdíj pedig Viskre
került, ez idén is egy preparált halfej volt, ezúttal egy csuka.
Idén is kapott mindenki valami díjat, és nem csak
sapkát,
hanem mindenféle köcsögöket, pezsgősüveg-tartókat, hasonló
csecsebecséket. És bizony mindenki örült a magéának, de a sapkáknak is,
amit a verseny végén együtt lengettek meg a levegőben a szakácsok.
Lejegyezte: Minyon
Képek a
Galériában
Vissza az oldal
tetejére
Falunap 2011
Falunapunk egyre messzebb földön híres. Egyre többen jönnek
főzni és egyre többen jönnek vendégeskedni. Aki egyszer már kipróbálta,
ki nem
hagyná még egyszer, de mindig vannak új kipróbálók is, ahogy megy a
híre. Nem
egy olyan csapat jött idén valahonnan messzebbről, akiknek nincs is a
faluban
ismerősük, rokonuk, de kivonultak és hoztak minden szükséges dolgot a
főzéshez.
Emiatt tartottunk attól, hogy idén már el sem fogunk férni a szokott
helyszínen. De végül is elfértünk.
Köszönhető volt ez a jó időnek is: nem
kényszerült a sok nép
árnyékba. De az előzetes várakozásunk beigazolódott: a tavalyi rekordot
(30
fakanál) megdöntve idén 34 fakanalat kellett kiosztanunk, és ebből
27-et
helyben készült étel kapott meg. Kaptak még fakanalat otthon sütött, de
közre
bocsátott sütikért is, de ezeken kívül is készült még négy fakanál
egyéb
különlegességekért.
Az egyik a tavalyi nagy siker után újra megrendezett
kézműves-asztal volt. Idén rongybabákat készíthettek a gyerekek és a
vállalkozó
kedvű felnőttek, mindenféle maradék anyagokból. Egész nap nagy tömeg
volt az
asztal körül.
Egy másik fakanalat egy fiatal lány
kapott, aki egy pici kis
vattacukor-készítő szerkezetet állított üzembe, ezzel nagy sikert érve
el a
gyerekek körében. Egy másik, szintén fiatalokból álló csapat pedig
megkeresett
egy pálinkaházat, és elmesélték nekik, hogy egy „széleskörű”
fesztiválon
vesznek részt, hagy reklámozzák a pálinkájukat. Ők pedig adtak pálinkát
szép
mennyiségben, ezekből a fiatalok koktélokat készítettek, nekik a
felnőttek körében
volt nagy sikerük.
És megjelent körünkben Bagaméri néni
is. Ő időnként előkapta
kiskocsiját, rajta egy hűtőtáskával, fölötte egy csíkos napernyővel,
megrázta
csengettyűjét és gyűltek is köré a gyerekek. Egyszerre mindig kétféle
fagylaltot kínált, de adott hozzá édestölcsért is. Ő végül nem csak
szimpla
fakanalat kapott ezért, hanem egy, a kézműves-asztalnál készült, őt
hűen
ábrázoló fakanál-babát.
És voltak a mindenféle ételek. Idén is
pörköltből volt
legtöbb, közülük nagyon sok készült vadból. De volt kétféle lecsó,
babgulyás,
kapros csirkepaprikás, gyömbéres nyúl, fasírt, kebab is, csupa finomság:
sorszám
|
Étel neve
|
Fakanál-felirat
|
1. |
Vörösboros vaddisznó
|
(v)ilág (b)ajnok marha
|
2. |
Perőcsényi savanyú disznóbelsőség
|
Perőcsényi pájsli
|
3. |
Tésai kanalas fánk
|
Kanalas fánk
|
4. |
Babgulyás vaddisznóval, marhával
|
8 lábú gulyás
|
5. |
Árokban főtt disznó
|
Árokban főtt disznó
|
6. |
Tárcsás lecsó |
Esztergomi gulyások
|
7. |
Vörösboros, körmös, csülkös pacal
|
Kezeslábas pacal
|
8. |
Kapros-gombás paprikáscsirke túrógombóccal
|
A tökéletes recept
|
9. |
Titokzatos pacal
|
Pacal titok
|
10. |
Halászlé |
Az örök hallé
|
11. |
Nyári legényfogó káposzta
|
Nyári legényfogó
|
12. |
Margó-féle töltike (szabolcsi töltött káposzta)
|
Margó tölti be
|
13. |
Háziasított vadszárnyas skandináv módra (kebab)
|
Svéd nyesett hús
|
14. |
Vargabéles |
Tésa béles
|
15. |
Marhalábszár pörkölt
|
Finom marhaság
|
16. |
Vaddisznópörkölt
|
Berényi borsos vad
|
17. |
Őzpörkölt |
Őz kapitány
|
18. |
Fasírt |
Brigi trió fasírtja
|
19. |
Sisa bab |
Sisa bab
|
20. |
Gyömbéres nyúl |
Nyuszi hopp!
|
21. |
Sertéspörkölt gombával
|
Kalapos malac
|
22. |
Birkapörkölt |
A csodálatos bárány
|
23. |
Tésai 3-as lecsó
|
Tésai 3-as lecsó
|
24. |
Zsuzsi sütijei |
Zsuzsi süti
|
25. |
Palóc leves |
Az örök palóc
|
26. |
Vaddisznó rókagombával
|
Ravaszdisznó
|
27. |
Ravioli a’la Tésa de la fincsa a’la
fokhagyméze |
R.A.T.D.F.A.F.
|
28. |
Körömpörkölt |
Az örök köröm
|
29. |
ÁRPÁD pálinka |
Zsárpád vére
|
30. |
Vattacukor |
cukorfalat
|
31. |
Kati csigái |
Kati csigái
|
32. |
Csilis bab |
|
33. |
Fagylalt |
Bagaméri néni
|
34. |
Kézműves asztal
|
csinibaba
|
Ketten készítettük az összesítést,
egy-egy kanállal mentünk
végig és mindent végigkóstoltunk. De ha már körbementünk, meg is
kérdeztünk
mindenkit, hogy szerinte mi a legjobb a falunapban. A válaszokból
készült egy
összesítés, ez lett fölolvasva délután 5-kor, az eredményhirdetés
előtt:
„Az, hogy jó így közösségi
szellemben összejönni; az, hogy itt öröm van, barátság és vidámság; az,
hogy
nagyon jó itt főzni; az, hogy itt együtt van a család; az, hogy itt
zsivaj van,
élet, és összetartás; az, hogy már régen is főztünk itt; az, hogy laza
és
kötetlen; az, hogy együtt van a falu; az, hogy családias; az, hogy
szeretem
egész Tésát; az, hogy szabadságon vagyok és nem kell dolgozni; az, hogy
összerázódunk
és ismerkedünk; az, hogy kicsi eseményből nőtt ilyen nagyra; az, hogy
sok
ismeretlen ember összejön és mintha mindig együtt lettek volna; az,
hogy itt kötetlenség
van; az, hogy együtt vagyunk, szórakozunk; az, hogy olyan, mintha
Erdélyben
lennénk; az, hogy sokan vagyunk; az, hogy néha összejövünk; az, hogy
ilyenkor
mindenki itt van; az, hogy egy a falu; az, hogy élet van a faluban; az,
hogy mindenki
jól érzi magát; az, hogy nem tudtam, hogy ez a tésai falunap ilyen; az,
hogy mindenki
ingyen főz, elég nekik annyi fizetség, hogy ízlik az étel; az, hogy süt
a Nap
és nem esik az eső; az, hogy végre kijöttem a városból; a szép,
mosolygó népek;
az égő fa illata; az, hogy én itt vagyok; és az a jó, hogy van.”
Ennél jobb összefoglaló nem is kellett,
az
eredményhirdetéskor mindenkit megéljeneztek, amikor megkapta a
fakanalát.
Eztán egy kis szünetre mindenki
hazatért szusszanni, hogy
aztán újult erővel gyűljünk össze újra az esti mulatságra. Mert
mulatság volt a
javából! Ha napközben sokan voltunk, akkor talán este még többen. Idén
is
mulatós zene szólt este, és a zenekar nagyon jó volt, igazi hangulatot
tudtak
teremteni. Ropták is igen sokan a táncot, volt benne még vonatozás és
„eladó a
menyasszony!” is.
De az esti hideg megtette a hatását:
éjfél felé
minket már
beűzött a házba. Így nem is tudom, végül meddig mulattak a népek. De
úgy
térhettünk nyugovóra, hogy ismét elmondhattuk: ez a falunap még a
tavalyinál is
jobban sikerült. Még szerencse, hogy ezt minden évben elmondhatjuk.
Várunk mindenkit jövőre is és egyáltalán nem bánjuk, ha jövőre még
többen leszünk!
Lejegyezte: Minyon
Képek a
Galériában
Vissza az oldal
tetejére
A szörnyű útjainkról
– Kudarcot vallottunk! – Hogyan történt ez velünk?
Télen még az mondták a Közútnál, hogy ha tartósan hét fok fölött lesz a
hőmérséklet – tehát március
közepén –, nekilátnak bozótot irtani, és aszfalttal beborítani a
Bernecebaráti és Vámosmikola közötti, már-már alig járható utat.
Azóta semmi sem történt, csak a Vízmű előtt vágtak
ki vastag akácfákat az Közút emberei, mert kellett nekik.
Telefonáltam, hogy ne tegyék, inkább az utat
csinálják meg
és irtsák ki a kocsikat karcoló bozótot, mert az akadályozza a
kilátást, és nem a rézsűn álló vastag és magas akácfák. Azt mondták,
hogy a fa ügyében megvizsgálják, hogy mi történt, máskülönben nincs
pénz a szőnyegezésre csak a kátyúzásra, május 25-ig el is készülnek
vele, a bozótirtással együtt. De: a nagyobb forgalmú helyeken kezdik el
a munkát. Tésa a szemükben a sor végén áll.
Május 26-án felhívtam őket újra, hogy pár méternyi
kátyúzástól eltekintve semmi sem történt, hogy is van ez. Mire ők:
elfogyott az aszfalt! A következő közbeszerzési eljárást júniusban
hirdetik meg, amely a fellebbezésekkel együtt augusztusban zárul, és ha
nyernek, sorra kerülünk mi is.
Kérdeztem, mi van a bozótirtással? Mire ők: az új
központi
rendelkezések szerint közmunkások a telephelytől számított 25
kilométeres körzetben dolgozhatnak, távolabb nem. Majd a Közút emberei
végzik el ezt a munkát a kátyúzással együtt.
Úgy látom, nem vesznek minket, tésaiakat komolyan.
Fel
fogjuk keresni Országgyűlési képviselőnket, Harrach Péter urat, a
Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetőjét, hogy járjon
közbe érdekünkben.
Újságírók figyelmét is fel kell hívnunk áldatlan
helyzetünkre.
Akinek módjában áll, keressen ügyünkhöz
támogatókat és a
lépést tudassa a Tésa Barátainak Társasága Tagjaival itt a honlapon, a
Fórumban.
Készítsünk rettenetes útjainkról minél több élethű
képet!
Ezeket honlapunkon fogjuk mutogatni fűnek-fának. Ezért kérjük az
elkészült képeket elküldeni e-mail
címünkre.
Lejegyezte: Sáska Géza
Vissza az oldal
tetejére
Falutakarítás
helyett karbantartás
Szombaton
került sor a szokásos tavaszi falutakarításra. Soha jobb időpontot! Az
idő gyönyörű volt, ragyogó, felhőtlen kék égről sütött le ránk a Nap,
gyenge szellő fújt, meleg volt. A természet még nem igazán indult meg,
a munkánkat nem nehezítette meg a növekvő aljnövényzet, a csalán.
Azt már régebben megbeszéltük, hogy mivel ez már a
negyedik falutakarítás, és az eddigi falutakarítások nagyon
eredményesek voltak, gyakorlatilag már nincs mit kitakarítani a falun.
Azt a néhány szemetet, ami közben termett az út szélén, páran hipp-hopp
összekapkodják, ezzel nem telik el sok idő. Inkább teljen a mai nap
falukarbantartással: végezzük el azt a munkát, ami a pályázati munkában
nincs benne, tehát nem végzi el a kertész cég, de mégis el kell
végezni. Ez jellemzően bozót- és gazirtásból állt.
Nagyon sok ember gyűlt most össze, sokkal többen, mint eddig
bármelyik ilyen alkalommal. A szép idő kicsalogatta a „víkendeseket”
is, de nagyon sokan jöttek falubeliek is. 3 fronton folyt eleinte a
munka: a Hősök terén az árkot és a virágok körül a gazt takarították
ki; a templom körül végeztek takarítást és gallyégetést; a kereszt
környékén irtották a fölösleges cserjéket és égették el, gereblyéztek.
Végül mi családilag alkottunk egy negyedik brigádot és fölmentünk a
temetőbe, mert azt minden évben esedékes kitakarítani. Útközben pedig
az út széléről összeszedtük azt a tényleg alig néhány darab szemetet.
Hogy a temetőt mégis érdemes minden évben
kitakarítani,
valahol érthető is. A falubeliek minden héten látogatják a temetőt, de
sokan vannak, akik már elszármaztak a faluból és csak egy évben
egyszer, Halottak napján jönnek el ide. Akkor kihelyezik a koszorúikat,
mécseseiket, amik vagy ottmaradnak a sírokon, vagy jellemzően inkább
nem, a szél elviszi őket erre-arra. Takarításkor mindig úgy dolgozunk,
hogy ami a sírokon van, azokat nem bántjuk, mert az valahogy
magántulajdon. Amik viszont szerte-szana vannak a temetőben és
láthatóan megkopottak, vagy teljesen elégett mécsesek, azokat
összeszedjük. Nem is ezekkel van a baj.
Csak
sajnos vannak olyanok, akik az évi egyszeri esedékes látogatáskor úgy
takarítják le a sírt, hogy a rajta maradt előző évi koszorúkkal,
mécsesekkel nem képesek elmenni a temetői szemétgyűjtőig, hanem
ehelyett egy sokkal „egyszerűbb” megoldást választanak: kidobják a
temető kerítésén túl, az erdőbe. Idén újra rám jutott a hálátlan
feladat, hogy ezeket az erdőbe kidobált szemeteket összeszedjem. És
háborogtam is rendesen. Mert nem elég, hogy a fák, bokrok ágai között
hajladozva kell ezeket összeszedni, hanem még a kerítésen átdobott üveg
mécsesek össze is törnek, nem kevés veszélyt okozva ezzel a csupasz
kézzel szemetet szedő egyén kezének. Később a temetőhöz jött a
templomnál már közben dolgát végzett brigád is, hogy a helyiek igénye
szerint kivágják azokat a fákat, amelyek lehullott levelei olyan sok
bosszúságot okoznak a sírok körül. Sőt, a temető melletti erdősávot is
kiirtották, ahol az a sok kidobott szemét volt.
Annak, hogy ilyen nagyon sokan összegyűltünk, egy kellemes
következménye volt: nagyon hamar kész lettünk. És elfelejtettem
mondani, hogy volt egy ötödik brigád is: az ebédfőző. Az ő főnökük az a
perőcsényi vadász volt, aki aznap reggel lőtte azt a vaddisznót, aki
életét adta a mi ebédünkért. Mire végeztünk a munkával, a
vaddisznó-pörkölt el is készült és igen nagyon pompásra sikeredett, bár
az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy addigra mindannyian igen
megéheztünk. Odatelepültünk a kocsma elé éppen a héten kihelyezett
asztalokhoz és padokhoz (ez szintén a falumegújító pályázat része) és
igen jót falatoztunk belőle. Ezt persze még némi terefere követte, de
igen hamar elvonult mindenki haza, hogy jól megérdemelten pihenje ki a
nap fáradalmait.
Lejegyezte: Minyon
További képek a
Galériában
Vissza az oldal
tetejére
Fiatalított
Mikulás járt Tésán – 2010. december 4.
Az
elmúlt két évben megszokott tésai Mikulásunk idén nem vállalta ezt a
szerepet (egészségi okból) és azt kérte, a mi gyerekeink barátai közül
kerüljön ki a Mikulás. Az általunk végül kiválasztott
Mikulás-jelölt ráadásul igen szeret beszélni és színészi
tehetségnek sincs teljesen híján. Utólag mondhatom: tökéletes választás
volt!
Az idei menetelésünk másban is eltért az eddigiektől: bár
nem örültünk a beköszöntött hidegnek, de hóban járni végig Mikulásként
a falut
– mégiscsak ez volt az igazi. Figyelmeztettem mindenkit: olyan nagyon
ne
öltözzenek be, mert rendszeresen be szoktak minket hívni a házakba, ott
pedig
ránk melegedhet a ruha. Egy dologról azonban megfeledkeztünk: pont
akkor indultunk,
amikor az emberek is indultak – a misére. Így sok mindenkire az utcán
csaptunk
le, ezzel ugyan időben lerövidítve az utat, viszont a házakba betérés
lehetőségét is elveszítve. Órákat töltöttünk az utcán és a fiatal
lánykák (egy
angyal, egy krampusz) igen nagyon fáztak. Amikor végül egy házba
beinvitáltak
minket és székkel, meg innivalóval is kínáltak, egy pár percre leültünk
és
átjárt minket a meleg. Azt hittem, ott fogunk elaludni, úgyhogy
keményen össze
kellett szednünk magunkat, hogy tovább induljunk.
Az emberek öröme a megszokott volt, bár van, amit nem lehet
megszokni: a gyerekek csodálkozását. Ez minden évben megdöbbentő,
gyönyörű.
Ráadásul ismét sikerült egy ismeretlen családba belebotlani (talán
kirándulók
voltak), akik egy négyéves kisfiúval autóztak a faluban. A kisfiú arca
ragyogott, amikor meglátott minket. A Mikulás őt is kérte, hogy mondjon
el egy
verset, ő a szülei unszolására el is mondott egyet, de az apukájába
belebújva.
A kapott ajándékot (szaloncukor, alma, mogyoró) végül nagy boldogan
rendezgette
a hátsó ülésen.
Találkoztunk más autóssal is: az éppen misére érkező Zoli atyával
és a kántorral. Annak a rendje és módja szerint énekeltünk nekik is,
meg is
ajándékoztuk őket, el is beszélgettünk picit. Amikor már visszafele
gyalogoltunk, akkor újra találkoztunk velük, már a mise után.
Félreálltunk,
hogy elengedjük őket, de Zoli atya leállította a motort, kiszállt az
autóból és
hátrament a csomagtartóhoz. Mindannyiunknak adott egy-egy kártyát, ami
Szent
Miklóst ábrázolja. Apró ajándék volt, de annál nagyobb
gesztus. Köszönjük neki még egyszer!
Lejegyezte: Minyon
Képek a
Galériában
Vissza az oldal
tetejére
Felszerelést kapott
a sportkör
Az Ipolyvisk–Tésa halászlé-főző verseny szervezésében sokat segített
mindkét falu ifjúsági sportköre, ezért a két falu nevében a
főszervezők, Borka Péter és Sáska Géza augusztus 29-én Ipolyvisken
megajándékozták őket. A tésai ifjúság asztalitenisz ütőket és labdákat;
az ipolyviski felnőtt focicsapat pedig három focilabdát kapott.
Vissza az oldal
tetejére
Szilvanap 2010
Nagyon-nagyon drukkoltunk, mint idén minden rendezvényen,
azért, hogy ne essen az eső. Amikor pénteken délután elkezdtünk
gyülekezni szilvát szedni, még patakzott rólunk a víz és nagyon
reméltük, hogy
nem lesz igazuk az időjósoknak.
A múlt héten még nagyon nem édes szilvának jót tett ez az
egy hetes jó idő: most már finom, édes, lekvárérett lett. Már ami
megmaradt.
Mert szelek is voltak a múlt héten és azok alaposan megritkították a
szilvatermést. Úgy tűnt, hogy kevés lesz a szilva, de mi mindent
megtettünk az
ügy érdekében: szedtük a szilvát ott is, ahol nyakig ért a csalán. De
szerencsére a legtöbb helyen a fa alá terített ponyvára lehetett rázni
kényelmesen a szilvát.
Amikor már az összes lehetséges helyen jártunk, neki
lehetett látni a magozásnak (azaz a faggatásnak), de előbb még
ki
kellett válogatni és meg kellett mosni a szilvát. A válogatáskor derült
ki, mennyire édes a szilva: egyre jobban ragadt a kezünk,
így egyre jobban ragadt rá a kosz is. Nem is kellett végül a lekvárba
cukrot
tenni.
Még a magozás közben, de szerencsére már bőven a szedés után
bekövetkezett, amit jósoltak: akkor szakadt le először az ég. Ám ekkor
már
olyan helyen voltunk, hogy mindenki tető alá tudott húzódni. A szilvák
mind
kimagozódtak, és már az üstökben pihentek másnap reggelig. Ekkor már
látszott,
hogy nem is olyan kevés ez a szilva: két üst is megtelt vele.
Este még volt egy programunk: a néniknek meglepetésként
kötényeket festettünk. Mindegyikre rákerült egy szilvaág, és a
„TÉSA Szilvanap” felirat. Ezeket másnap adtuk át nekik, egyből ahogy
érkeztek, hogy
legyen miben dolgozniuk. Örültek is neki, naná.
Szombaton reggel fél9 körül durrantottak az első üst alá a
tűzoltószertárban.
Ugyanis reggel is esett az eső, de még 9 körül is jött egy rövid ideig
tartó,
de alapos zápor. A szertárban viszont van 3 kéménynyílás is, így be
lehetett
oda vinni az üstöket. Az oldalsó tető alatt készült az ebéd:
kecskepörkölt. A
pihenő alatt pedig a gombócgyárat rendezték be. Mivel az esőt
boszorkányosan
elűztük, a gombócnak való krumplit már szabad ég alatt lehetett főzni.
Meg is
főtt az hamar és beindult a gombócgyár.
De bizony a 160 gombóc igen kevésnek bizonyult: ahogy
készült, úgy el is fogyott. Gyorsan hoztak is az egyik háztól egy nagy
halom
krumplit és kezdtük az egészet elölről. De itt elhatároztuk, hogy most
tehermentesítjük a néniket, akik már többször panaszkodtak arra, hogy
nagyon el
szoktak fáradni a Szilvanapon, és mi, „fiatalok” készítjük a második
adag
gombócot. Hát ez nem tartott sokáig: a nénik persze nem tudták ezt
tétlenül
nézni, és igen hamar kivették a kezünkből a gombóckészítést. Ekkor, a
második
menetben 260 gombóc készült, de készült a tavalyi népszerűsége után
sokak által
várt puharas is, sőt, a végén még mákos és prézlis nudli is.
Azért hogy ne legyen teljesen felhőtlen az örömünk, még
egyszer jött egy gyors, de igen nagy zápor, ami a tetők alá űzte a
népeket, de
ott szépen kivártuk, hogy elmenjen és ott folytattunk mindent, ahol
abbahagytuk.
És közben elkészült az első adag lekvár is. Egy falubeli
gazdálkodó ajánlotta fel idén a lekvárosüvegeket, így arról most nem
kellett
gondoskodni. Ezek kisebb, 2-3 decis üvegek, végül 120 telt meg belőlük
lekvárral. A Tesa cég képviselői hoztak olyan ragasztót, amivel
gyorsan lehetett a még forró üvegekre az újra erre az alkalomra
tervezett
címkét ragasztani, így ahogy bekerült a lekvár az üvegekbe, már szét is
lehetett osztani. Vitték is, mint a cukrot. Mert voltak sokan, akik a
honlapon
már keresték a Szilvanap dátumát és direkt ezért látogattak el most a
faluba.
De ha már ott voltak, ki is vették a részüket a munkából becsülettel.
A reméltnél hamarabb készült el a lekvár is, a gombócok is,
így a pálinkaversenyre is a tervezettnél hamarabb került sor. Ezúttal 7
pálinka
indult, 3 gazdától. A zsűri véleménye egyöntetű volt: idén egy ágyas
szilvapálinka győzött, az ő gazdájához került az eperfa pálinkáshordó.
Lejegyezte: Minyon
Képek a
Galériában
Vissza az oldal
tetejére
Ipolyvisk – Tésa
hallé verseny 2010
Már megint az időjárás. Lassan megszokjuk, hogy minden
programunkat ez határozza meg. Hogy esik az eső, újra és újra. Annyira
át van
ázva a föld, hogy egy öt perces eső is több napon át kitartó
sártengerré tudja
változtatni a környezetet. Éppen ezért egész nyáron, ha csak arra
jártunk,
mindig figyelgettük a viski híd alját, hogy mekkora a sár. Amikor már
apadt az Ipoly
és kezdett kihajtani újra a fű a partján, a viskiek rendbe is tették a
helyszínt, ami a múlt héten már egészen barátságos képet mutatott.
Egészen
péntekig. Akkor jött reggel egy akkora zuhé, amitől megint nagyon sáros
lett a
híd alja, akkor már elgondolkodtunk, hogy bizony itt nem lesz holnap
hallé verseny.
Délután pedig akkora felhőszakadás volt, hogy keresztül-kasul
hömpölygött
mindenfelé a víz, a híd alját medencévé változtatva. Szombat reggelre
pedig
újra kiöntött az Ipoly, úgyhogy a helyszín végképp elúszott.
Így a viskiek javaslatára a helyszínt áthelyeztük a
viski focipályára, ezt megfelelő módon ki is tábláztuk, bár nem olyan
nagy az a falu,
hogy aki akart, ne tudott volna minket megtalálni. De a focipályának
van egy
nagy hátránya a folyóparthoz képest (azon kívül is, hogy nem a Ipoly
partján van):
ott nincs árnyék. És balga módon szombaton reggel még elhittük azt a
jóslatot,
hogy szombattól visszajön a nyár, meleg lesz és napsütés. De nem lett.
Egész
nap borús volt az idő, melegünk, az nem volt, igaz,
legalább végre nem is fáztunk.
Az előzetes tervek szerint dél körül kezdtek el főzni a
szakácsok, igen sok bográcsban. Sokan kétségbe estek, hogy nem lesz hal
és
biztos, ami biztos, főztek mást: volt körömpörkölt, vaddisznó-pörkölt
és cseh
savanyú gombaleves, ők természetesen nem vettek részt a versenyben. De
főztek
halászlevet is igen sokan, mindkét faluból körülbelül ugyanannyian.
3 óra körül már lehetett is kóstolni. Először egy tésai
halászlé készült el, igen finom lett, de az éhes közönség hamar el is
pusztította. Az öttagú zsűri azonban résen volt: gondosan ügyeltek
arra, hogy mindegyik
halléből kóstolhassanak. De hogy megkönnyítsük a dolgukat, mi tésaiak
készültünk egy kis meglepetéssel: néhányan népszerű dallamokat
költöttek át erre az alkalomra. A „daloskönyvet” kinyomtatva mindenki
kezébe
adtuk, így az eredményhirdetés előtt összeállt az alkalmi dalárda,
mindkét
faluból vegyesen és elénekeltük az „Újra itt van…” mostanra átdolgozott
verzióját:
Újra főzünk, újra főzünk, újra
tűz van a híd alatt,
Eshet eső, fújhat szellő, startra
készen a két csapat,
Újra füst száll, újra füst száll,
újra várjuk a lángokat,
Szép a szakácsné, kész a
halászlé, Tésa és Visk, hajrá, egyél belőle,
Kész a nagy hallé, szomszéd
szakácsé, dicsőség az Ipolyé.
Tésa női, Viski lányok, jó szakácsok
jót főzzetek,
Itt a parton, Ipoly parton, bármi
áron, de győzzetek!
Versenyezzünk, vannak díjak, mindegy,
hogy ki, de első lesz,
Határfolyónál, határtalanul, örüljünk
így együtt, mert ez jó nekünk,
és ha mindenki, szépen énekel,
találkozhatsz még velünk!
Annyi a hal, hogy azt elmondani nem lehet,
Ponty és keszeg, vagy mindenféle
szörnyeteg,
Nem fogtuk ki, mi úszott bent a folyóban,
Mert, ha kell még, horgászunk majd, van itt
nálunk csali, pecabot,
Tésa és Visk, nem kell félni, NEM LESZ
ÉHENKOPP!
Újra főzünk, újra főzünk, újra
tűz van a híd alatt,
Eshet eső, fújhat szellő, startra
készen a két csapat,
Újra füst száll, újra füst száll,
újra várjuk a lángokat,
Szép a szakácsné, kész a
halászlé, Tésa és Visk, hajrá, egyél belőle,
Kész a nagy hallé, szomszéd
szakácsé, dicsőség az Ipolyé.
Álljon itt a többi dalszöveg is, bár azokat nem énekeltük el, csak az
előző esti próbán:
- (Tisza partján mandulafa virágzik)
Ipoly partján bogrács alatt ég a tűz
Bográcsokban mindkét falu hallét főz
Ipolyvisken nem hiszik az eredményt
Tésán főzik a finomabb halászlét.
- (A juhásznak jól van dolga)
Hej, Tésának jól megy dolga
Sok halat fog az Ipolyban
Megfőzzük a halat
Elnyerjük a díjat
Ipolyvisk meg hoppon marad.
- (Érik a szőlő)
Fő már a hallé
A nagy bográcsban
Piros a teteje.
Van benne sok hal
Kicsi meg nagy is
Kárász és kecsege.
Van vereshagyma
Is a bográcsban
De nem ám magában.
Sok éhes legény
Már neki látna
Ha volna kanála.
- (Hej Vargáné káposztát főz)
Mindkét falu halászlét főz
Bogrács alatt ég már a tűz
Hányják-vetik fakanaluk
Kinek főzik ők a haluk.
Nem főzik azt más egyébnek
Csak a verseny zsűrijének
Meg is eszik mind egy cseppig
Dicsérik is késő estig.
Nem eszem én ma egyebet
Csak egy bogrács halászlevet
Azt is csak úgy kanál nélkül
Nem élhetek hallé nélkül.
- (A szántói híres utca)
Ipolyvisken folyó partja
Bográcsokkal van kirakva
Ha mi egyszer végig megyünk rajta
Minden bogrács ki lesz nyalva.
Az eredményhirdetésen a tésai Falunapon megszokott módon
odafigyeltek, hogy mindenki kapjon valamit: a közönségdíj
(Viskre
került) ismét egy láda sör volt, kaptak a főzők poharat,
ajándékcsomagot, de a
fődíj, a
preparált halfej (ezúttal fogas) természetesen idén is hogy, hogy nem,
Tésára került.
Végül minden főző (aki nem halászlevet főzött, az is) kapott
egy, erre az alkalomra kipingált kötényt. Sőt, a zsűritagok is kaptak
ajándékot: egy-egy halászlé-piros végűre festett fakanalat.
Lejegyezte: Minyon
Képek a
Galériában
Vissza az oldal
tetejére
Falunap 2010
Még pénteken este (vagy
szombat hajnalban?) a nemrég megalakult T.B.Cs.E. (Tésai Bibir-Csók
Egyesület) tagjai háromszor körberepülték a majdnem teli Holdat, ezzel
kívánván elérni, hogy szombaton, a Falunapon végre másfél hónap
időjárási borzalom után jó idő legyen. A röpködés utáni beszélgetésben
fölmerült, hogy a Falunap legfontosabb programja, a főzőverseny ne
legyen többet verseny. Hiszen évről évre egyre többen főznek ételeket
és lehetetlenség már bárkinek az összeset végigkóstolni. Meg is
egyeztünk ebben: nem lesz „A legjobb” kihirdetve, de továbbra is
mindenki kap egy rá vagy az ételére jellemző feliratos fakanalat. És
idén is okkal reméltük, hogy a Tesa cég képviselői újra eljönnek és
újra nem üres kézzel jönnek. Ez így is lett. Viszont így elkerültük a
piculák és főpiculák osztogatását, majd később számolgatását. És magán
a „főzőversenyen” senki sem hiányolta végül a győztest.
Ismét sikerült minden eddigi rekordot megdöntenünk. Hatalmas volt a
részvétel annak ellenére, hogy reggel még esett az eső és igazán senki
sem bízott abban, hogy napközben nem fog (mert nem mindenki tudta, hogy
körberöpkörtük a Holdat!!). A tavalyi 17-tel szemben idén 30(!!)
fakanalat kellett kiosztanunk és ebből 26-ot(!!) helyben készült
ételért.
A maradék négy fakanálból egy otthon
sütött pogácsáért járt; egy sörcsapolásért; egy a Tesa cégnek, mert
szorgalmasan jönnek és egy a kézműves asztalért. Tavaly tűnt föl már az
asztal készítőjének, hogy sok a gyerek így Falunap táján és akkor
fogant meg benne a gondolat, hogy idén csinál egy kézműves asztalt
gyerekeknek. Ehhez egy évig gyűjtötte az ötleteket és az alapanyagokat
és hatalmas izgalommal látott neki a dolognak. Mindenféle apró
terméseket (mák, sárgaborsó stb.), apró csigákat és színes homokokat
hozott. A gyerekek ecsettel beragasztózták a kartont a megfelelő
mintában, majd ott beszórták a terméssel, ami odaragadt. Majd máshol
megint beragasztózták és beszórták mással. Így aztán nagyon szép képek
születtek, ráadásul a gyerekek kaptak zsákbamacskát is. A szülők pedig
nyugodt, gyerekmentes perceket kaptak, hálásak is voltak érte.
Íme, a produkciók és az értük kiosztott fakanál-feliratok listája,
valamint az indokok, amivel minden induló megmagyarázta, hogy miért
pont az ő étele a legjobb (természetesen):
sorszám
|
Étel neve
|
Miért az én ételem a legjobb?
|
Fakanál-felirat
|
1.
|
Sonkás
tekercs bográcsban, gombával
|
Mert
tésai vagyok, gyökereim vannak itt.
|
TÉSATEKERCS
|
2.
|
Marhalábszár
pörkölt
|
Mert
én vagyok a legjobb.
|
LEGMARHA
|
3.
|
Macskapörkölt
szarvaskörítéssel
|
Mert
macskát nem főz senki.
|
MACSKAPÖRI
|
4.
|
Kakaspörkölt
herével – bio
|
|
BIOHERE
|
5.
|
Vaddisznópörkölt
|
Mert
a fűszereket is légpuskával lőttem.
|
LÉGPUSKÁS
|
6.
|
Ebben
a bográcsban tésai kocsmatöltelék van
|
Mert
a legtöbb döglött hús van benne.
|
KOCSMATÖLTELÉK
|
7.
|
Döglött
disznóhús gombával, zöldborsóval
|
Mert
szívja az alkoholt.
|
SZESZTALAJ
|
8.
|
Kimúlt
marhából pacalpöri
|
Gyomrot
a gyomorba.
|
GYOMROT
A GYOMORBA
|
9.
|
Mangalica
koleszterinbomba
|
Mert
a paprikán és a paradicsomon kívül minden Tésán termett és mi főztük.
|
ZSIGOLGICA
|
10.
|
Rabló
grill
|
Önmagáért
beszél, nem kell neki cégér.
|
SÜLTRABLÓ
|
11.
|
1.
próbavadas
|
Mert
gyakorolunk.
|
VADLEVENTE
|
12.
|
Halas
csirke
|
Mert
nincs hal benne.
|
CSIRKEHAL
|
13.
|
Csülökpörkölt
|
Mert
sikersztori, eddig többször, és ezt szavazták meg.
|
SZUPERLÁB
|
14.
|
Őz
gombával, belsőséggel, ürgelábbal
|
Ezt
bírtuk fogni, ez van.
|
AZ
ÜRGE VADJAI
|
15.
|
Borjúragu
|
Gyere
vissza egy fél óra múlva, megmondom.
|
GYERE
VISSZA
|
16.
|
Hortobágyi
húsos gombóc
|
Mert
rakott, mert tengeri, mert gyümölcs.
|
OSZTÁLY
VIGYÁZZ, GOMBÓCOMLÁS!
|
17.
|
Halászlé
|
Halléhopp.
|
HALLÉHOPPÁ
|
18.
|
Birkapörkölt
|
Mert
nyomta a füst az orromat.
|
VASORRÚ
PÁPA
|
19.
|
Körömpörkölt
|
Mert
nem tartalmaz disznóhúst.
|
KOZMAPOLITA
|
20.
|
Vietnámi
csüngőhasú pörkölt
|
Mert
ilyet még itt nem ettél.
(Doán konojtá = a nagy ember étele)
|
DOÁN
KONOJTÁ
|
21.
|
Tésai
napon kovászolt káposzta húsgombóccal
|
Mert
pénteki buli utáni másnapon jó.
|
KÁPOSZTA
Á’ LA SOLAR
|
22.
|
Paprikás
krumpli kolbásszal
|
Tőlem
ilyen választ ne várj, vagy ízlik, vagy nem.
|
MACSÓNKA
|
23.
|
Tésa
lepény
|
Gyerekek
kedvence.
|
GYEREKEK
KEDVENCE
|
24.
|
Guba
a gubához
|
Mert
mámorít.
|
KIFLI
MÁMOR
|
25.
|
Sült
hal
|
Mert
ez jött a legmesszebbről a saját uszonyán.
|
OSZLÓHAL
|
26.
|
Csokis
fánk
|
Mert
a legédesebb, a legkerekebb, a legcsokisabb.
|
ITT
GURUL,
OTT RAGAD
|
27.
|
Pogácsák
|
Mert
korán keltem.
|
POGÁCSODA
|
28.
|
Csapolt
sör
|
Mert
nincs máshol ilyen.
|
SENKOVNYI
|
29.
|
Kézműves
asztal az apróságoknak
|
CSODAVÁR
|
30.
|
Tesa
cég képviselői
|
RAGASZKODUNK
|
Az idő teljesen tökéletes volt:
reggeltől
eltekintve nem esett egyáltalán az eső, legtöbbször szépen sütött a
Nap, de nem volt túl meleg, pont kellemes volt. Így aztán a nagy meleg
nem tudta elvenni az étvágyunkat, mindenki sokféle ételt meg tudott
kóstolni. Persze minden nagyon finom volt.
Nem
tudom, hány ember volt ott most, de nagyon sok. Átjött hozzánk fél
Ipolyvisk is, de közülük csak egy csapat főzött. Az eddigiekhez képest
amúgy is kevesebb volt az olyan főző, aki máshonnan jött, ez pedig azt
a jó hírt jelenti, hogy pont a faluból vesznek részt egyre többen.
A kultúra sem maradt ki. Az egyik
falubeli egy kis magánkiállítást rendezett a padlásán talált régi
asztalos és egyéb szerszámokból. Százdról egy négyfős citerazenekar
jött el, akik a repertoárjukat többször is előadták, a helyszíneket
váltogatva. Este pedig egy lelkes fiatalokból álló rockzenekar, a
TeráPia adott egy rövid koncertet.
Este aztán
kisebb asztaltársaságok alakultak, ahol jóízű beszélgetések folytak, na
meg borok és sörök is. Végül is kimondhatjuk: nem volt még sose rossz
Falunapunk, de ez minden eddiginél jobban sikerült.
Lejegyezte: Minyon
Képek a
Galériában
Vissza az oldal
tetejére
Beszélgetés Joó
Andrással a Metropolban
Szállás
nincs, csak útiterv, hátizsák, pénz, iratok, repülőjegy és egy társ:
ennyi is elég a bátor vándoroknak ahhoz, hogy felfedezzék akár Borneó,
Madagaszkár vagy Burma vidékeit is. Hátizsákos világjárásra invitáljuk
ezúttal olvasóinkat, de nem a közeli Európába, hanem inkább távoli
vidékekre.
A teljes cikk a Metropol
honlapján olvasható.
Vissza az oldal
tetejére
Falutakarítás
2010
Szombaton
reggel 9-kor volt a Hősök terén a találkozó. Több csapatra oszlottunk
és megbeszéltük, hogy ki melyik részét takarítja a falunak.
Máskor
az ilyen kezdeményezéseknél többségében „víkendesek” szoktunk lenni.
Most viszont, mivel még ilyen hideg volt, a pestiek közül azok, akik
egész télen nem voltak, most sem érkeztek meg a jégverem házaikba, így
alig voltunk pestiek. Viszont örvendetesen sokan voltak helyiek! Így
aztán a nagy hideg ellenére igen sokan takarítottuk a falut.
De nem
úgy takarítottuk, mint az utóbbi két évben. Akkor reggel még pulóverben
kezdtünk, ami később le is került rólunk. Most viszont mindenki
télikabátban, sapkában tevékenykedett és a hideg szélben nem volt
egyáltalán melegünk. De előnye is volt a hidegnek. A máskor már erős
növekedésnek indult aljnövényzetnek most még nyoma sem volt, így a
szerencsére nagyon kis mennyiségű frissen termett szemét mellett sok
olyan több éves szemetet találtunk a patakparton és a falusi erdőben,
amit máskor a növények már elrejtettek. Találtunk egy egész
borospincét is, vagy legalábbis az üvegvisszaváltóját: temérdek üres
borosüveget.
Van viszont egy pontja a falunak, ami minden évben
aranybánya, legalábbis szemét-szempontból: a temető melletti erdő.
Vannak, akik egy évben egyszer (Halottak napján), jobb esetben kétszer
látogatnak el csak a faluba, azon belül is a temetőbe. Akkor hoznak sok
mécsest, koszorút. Ha jól rögzítik, a következő látogatásukkor ők maguk
takarítják el a régi maradványokat. Ha nem jól rögzítik, a szél
mindenfele elviszi a temetőben, ezt össze kell szedni. De a
legrosszabb, aki összeszedi a magáét és ahelyett, hogy lemenne a
temetői konténerhez, az egyszerűbb módszert választja: átdobja a temető
kerítésén, be az erdőbe. Mi pedig szedhetjük össze ezeket évről évre.
Most nagyon elgondolkodtunk, hogy mit tehetnénk ez ellen. Talán egy
képes beszámoló arról, hogy hogy szedjük itt össze a szemetet,
kifüggesztve a temető kapujára, hatásos lenne.
Jó sok zsák szemetet
össze tudtunk szedni idén is. Ilyenkor zajlik a faluban a lomtalanítás
is, ezeket a szemeteszsákokkal együtt már kora délután össze is
szedték. Mert addigra végeztünk is a faluval.
A kocsmában pedig
nagy kondér finom, amolyan megáll-benne-a-kanál típusú babgulyás várt
ránk. A hidegben való torna és a melegben való étkezés meg is hozta a
várt hatást: kihörpintettünk poharainkat, és ki-ki ment haza aludni egy
jót.
Idén először egy másik, szintén közösségi
tevékenységgel
kötöttük össze a falutakarítást. Várva már nagyon a tavaszt, az
Egyesület vezetői kitalálták: akinek igénye van rá, a bringáját
átszállítjuk Ipolyságra, az ottani kerékpár-szervizbe, javítás és
karbantartás céljából. A jelentkezőknek csak két dolguk volt: egy
cetlire fölírni az igényeiket és ezt a bringára rögzíteni, valamint az
indulási időben jelen lenni a bringájukkal együtt. (És természetesen a
szerviz költségét mindenki maga állja.) A szállítás napjára végül 15-ét
jelöltük ki, mert az Szlovákiában munkanap.
11 körül már tettre
készen gurultunk végig a falun és az autó hamarosan megtelt. Még egy
bringa már sehogy sem fért volna el benne. Így aztán lehet, hogy lesz
még egy forduló. Már csak azért is, mert vannak, akik rájöttek: van
nekik hátul a fészerben néhány olyan bringa, amit ők már nem
használnak, de ki lehetne pofozni és akkor más még használhatná. És ők
ezt a bringát fölajánlanák a közösségnek: a kocsmában lenne a lerakat
és ha valaki betéved a faluba és bringázna egyet, de nincs mivel, akkor
kölcsönvehet egyet. Csak hozza is vissza!
Lejegyezte: Minyon
Képek a
Galériában
Vissza az oldal
tetejére
Tésán járt a
Mikulás – 2009. december 6.
Először is azt kellett eldönteni, hogy mikor vonuljon végig
a falun a Mikulás kísérőivel: szombaton vagy vasárnap? Ugyan 6-a
vasárnapra
esett, de a szombat délután mégis jobb: nem kell utána az amúgy pesti
népes
seregnek visszautaznia Pestre. Na de a Mikulás végül is nem ért rá
szombaton,
és mégiscsak 6-a vasárnap volt, így vasárnap délelőttre lett tervezve
az
indulás. Így viszont más résztvevők nem értek rá, pl. a tavalyi
krampusz és
rénszarvas sem. Nem volt ez tökéletes így sem, de úgy sem. A szombat
délután
mellett szólt volna még az is, hogy hangulatosabb, ha sötétben jön.
Viszont
tavaly pont emiatt talált sok helyen már bezárt házat, főleg az
időseknél.
Ilyen idén nem volt.
Tehát így vasárnap késő délelőtt útra
kelt a Mikulás, két
angyal, egy rénszarvas, öt krampusz és egy fényképész. Előtte
tudakozódott,
hogy mikor hova érdemes menni: hol vannak esetleg látogatóban unokák,
akik
később elmennek. Így indult el a menet a falu aljától fölfele. Ha
útközben egy
autóssal találkoztak, őt is megállították és megajándékozták. És hogy
mi lapult
a puttonyban? Alma, dió, szaloncukor.
A gyermeki örömök… Nem tudom, milyen
jelző illik rájuk.
Csodálatos? Nem elég, ennél sokkal több. Volt kisiskolás, aki
fölismerte a
Mikulás és az egyik angyal, de mégis úgy viselkedett velük, mint a
Mikulással
és az angyallal. Ragyogtak az arcok. Idén egy kisgyerek sem félt,
mindannyian
örültek. És nagyon szépen énekeltek. De talán a legcsodásabb egy
ici-pici
kismanó volt, aki csak tátott szájjal csodálta a Mikulást, annyira,
hogy azt
sem vette észre sosem, hogy ajándékot kap. Állt, tátott szájjal nézett
és végül
az összes színes ceruzáját a Mikulásnak adta.
Az idős emberek öröme… Erre megint nincs
jelző. Sajnos, a
váratlan haláleset beárnyékolta ezeket az örömöket, de mégis csak
tiszta örömök
voltak. Sokuknál ez volt az első ilyen alkalom, mert tavaly a sötétben
elsősorban már ők zárkóztak be.
Aztán egy idő után megfáradt a Mikulás
is, a kísérők is.
Jólesett nekik a kínált pogácsa, kis pohárnyi pálinka, egy-egy pohár
frissítő
egy-egy helyen. Mert nem lehetett mindenhol elfogadni a kínálást –
ennek nem
csak az lett volna a következménye, hogy a Mikulás sosem ér végig a
falun,
hanem esetleg az is, hogy már görbe a végére a járása. És a kínált szék
is
jólesett, ahova le lehetett ülni néhány percre. Sőt, egy alkalommal
észrevéve,
hogy már megcsappant a puttony tartalma, egy picit meg is töltötték a
házigazdák: tettek bele néhány szem mandarint.
Lejegyezte: Minyon
Képek a
Galériában
Vissza az oldal
tetejére
Falugyűlés a
pályázatról
A november 24-i rendkívüli falugyűlést a sikeres pályázat miatt
kellett tartani. 10 órára volt hirdetve a kezdés és mivel várható volt,
hogy
hosszú lesz, az volt a kérés, hogy aki csak tud, vigyen valami házi
készítésű
sütit.
Kellemes meglepetés volt, hogy nagyon
sokan eljöttek, olyan
sokan, hogy pót-padokat kellett behozni, nem volt elég szék. És ami még
meglepőbb volt: a megjelentek többsége falubeli volt, nem „víkendes”.
Ennek
nagyon örültünk, úgy tűnt, a helybelieket is érdekli, mi lesz a
faluval, nem
csak a pestiek hóbortjának tartják az egészet. És mire eljött a
falugyűlés
ideje, úgy látszik, mindenki tisztában volt azzal, hogy ez a falugyűlés
nem kívánságműsor
lesz: a pályázatra beadott tervektől eltérni nem lehet, ezt nagyon
szigorúan
ellenőrzik.
(A tervek megtekinthetők a
Galériában.)
A falugyűlésre két vendéget hívtak meg:
a pályázatírót és a
tervezőt. Az is kiderült, hogy nem volt könnyű a megfelelő embereket
megtalálni
ezekre a feladatokra. Jellemző volt inkább, hogy a megkeresettek csak a
saját
elképzeléseik szerint akarnak segíteni. De szerencsére végül sikerült
olyan
embereket találni, akik meghallgatták, hogy mit szeretne a falu, a
közösség és
ez alapján dolgoztak.
Projektorral vetítette ki a tervező
(némi technikai malőr
után: nem igazán akarta szeretni egymást a projektor és a laptop) a
látványterveket. Először ismertette a pályázat által érintett
helyszíneket,
majd pontról pontra, pontosabban helyszínről helyszínre haladt és
mindent
elmondott részletesen. Ekkor mindenhol kikérte az érintettek, leginkább
a pont
ott lakók véleményét, hogy az a sövény milyen sövény, az a gyümölcsfa
milyen
gyümölcsfa legyen stb. Ez nagyon tetszett mindenkinek, látszott, hogy
itt
valóban az itt élő emberek kényelmét akarják növelni.
Az is kitűnt, hogy a tervezőnek már nagy
gyakorlata van
ebben. Elmondta, hogy nem mindegy, milyen fát ültetünk a falu elejére,
hogy az
ne eltakarja a kilátást, sokkal inkább kiemelje, ezzel hívogatóvá téve
a falut.
A fákat mindenhol úgy kell ültetni, hogy a falu legnagyobb
látványeleme, a
templom látsszon. A Hősök terének parkosítását is úgy tervezte meg,
hogy a
kialakítandó sétány, a növények az emlékműhöz vezessék a tekintetet.
Az előadás így pergő volt, nem
laposodott, nem unalmasodott
el. Kötetlen is volt, ha bárki megkívánta, a büféasztalhoz járult némi
édes
vagy sós sütiért, üdítőért. Mindenki hozzászólását, ötletét
meghallgattuk,
mindenre volt is reakció. Valóban hosszúra is nyúlt így az
összejövetel, de
szerintem ezt senki sem bánta. Jócskán elmúlt már dél, amikor
szétszéledtünk,
de még előtte egy újabb rohamot intéztünk a büféasztal ellen.
Lejegyezte: Minyon
A látványtervek a
Galériában
Vissza az oldal
tetejére
Szilvanap
2009
Szombaton reggel 7 órára volt megbeszélve a találkozó. Mi minden tőlünk
telhetőt megtettünk, az, hogy már fél 8-kor ott voltunk, erőnk feletti
teljesítmény volt. Viszont tőlünk függetlenül, az előző nap leszedett,
kiválogatott és megmosott szilvát már 7-kor föltették 4 katlanban főni.
Idén duranza (duránci) szilvából készült a lekvár, ami nem magvaváló.
De a nénik, akik minden tekintetben a főnökök voltak ezen a napon, igen
örvendtek ennek a szilvának, mert nagyon édes, lekvárnak kiváló. Hogy
nem magvaváló? „Nem baj, majd passzíroljuk!” Így először magvastul
tették föl a szilvát, hagy „olvadjon”. Amikor már kellőképpen „olvadt”,
akkor nekiláttunk „passzírolni”, egy erre alkalmas házi készítésű
szerkezeten. A passzírolt, és így magvától és héjától megfosztott
szilva már csak két katlant töltött meg. És akkor indult a
„rabszolgamunka”: két embernek folyamatosan kevernie kellett a lekvárt.
Persze az emberek váltották egymást, mindenki részt vett a keverésben,
nem is kapott le egyáltalán.
Közben, ezzel
párhuzamosan beindult a gombócgyár is. Először megpucoltuk a krumplit,
majd amíg főtt, a nénik „faggatták”, tehát kimagozták a
gombóctölteléknek szedett magvaváló besztercei szilvát. A hosszú,
viaszosvászonnal leterített asztal elején erős kezek törték a krumplit,
majd a nénik nekiláttak a gombóctészta gyúrásának. Pár méterrel odébb a
hengerbe gyúrt tésztából egy éles kés korongokat szeletelt, ezt már
sokan várták, hogy gömbölygethessék bele a fahéjas cukorba forgatott
szilvát. A gyűlő kész gombócákat (nem gombócokat!!) aztán valaki
összekapkodta egy tálcára, vigyázva, hogy össze ne ragadjanak és vitte
főzni. A kifőtt gombócák morzsa- vagy cukros mák bundát kaptak, egy
másik tálcára, majd az asztalra kerültek. Itt folyamatosan fogyott is a
kész gombócákból. A morzsás gombócán nem volt cukor, így a cukorbetegek
is ehették, egy külön tálban volt a fahéjas cukor, azzal lehetett a
tányéron megszórni.
Az volt a cél, hogy a tavalyi
621-gyel szemben idén 1000 gombóca készüljön. Ez messze nem jött össze,
383 lett a végeredmény, de! Egyrészt aki a tésztakorongokat vágta (ez
én voltam), túl nagyokat vágott, így a gombócák is igen méretesek
voltak, simán lehet a végeredményt kettővel szorozni emiatt, tehát
mégiscsak megdőlt a rekord. Másrészt a második adag tésztából már nem
gombóca készült, hanem puharas és nudli, ezeket pedig már nem számolta
senki.
A puharas úgy készült, hogy a
gombóctésztát a nénik kinyújtották, tettek rá a tavalyi Szilvanapon
készült lekvárból kis halmokat, majd a tésztát visszahajtották és
pohárral kiszaggatták. Nem csak a gombócából, hanem a puharasból és a
nudliból is készült cukros mákos és morzsás is. A mákos sokkal
népszerűbb volt, az fogyott el mindegyikből hamarabb. De végeredményben
estére minden elfogyott.
Közben elkészült a gulyásleves is, a sok
édes gombóca után jólesett egy sós egytálételt is enni.
Sajnos a Szilvanap egybeesett egy a nagybörzsönyi Vadásznappal, ahova
sokan kaptak a Tésáról meghívást, amit nem lehetett visszautasítaniuk.
Persze tudtuk előre, hogy a két időpont egybe fog esni, de a szilva
ért, nem lehetett tovább halogatni. Így valamivel kevesebben vettünk
részt a faluból a Szilvanapon.
Viszont igen sok
vendégünk volt. Ott voltak szinte az elejétől a végégig a TESA cég
munkatársai, igen szép számmal és ők is végig aktívan segítettek,
cserébe viszont nagyon jól érezték magukat. És jöttek még jó páran
Ipolyviskről is, ki kerékpárral, ki autóval.
A
pálinkaverseny fél 6-kor kezdődött. 8 pálinkát neveztek be, ezek 8
számozott palackba kerültek, természetesen név nélkül. Az egyetlen
kritérium az volt, hogy tésai gyümölcsből kellett készülni a
pálinkának. Volt feketeribizli-, körte- és szilvapálinka, utóbbiból
ágyas is.
Nyolcan voltunk a zsűriben, minden
pálinkát két szempontból kellett osztályozni: szín és áttetszőség,
valamint illat és zamat alapján. A szín nem volt probléma sehol, így az
utóbbi döntötte el végül a versenyt. Egész pici adagokat szagoltunk és
kóstoltunk, közben vizet ittunk és kenyérkockákat ettünk. A nyolc
pálinkából négy egyértelműen nem rúgott labdába, de a másik négy között
nagyon szoros volt a végeredmény: fél-fél pont volt közöttük. De a
dolgok sosem történnek véletlenül: a csak fél ponttal győztes pálinka
egy tésai idős bácsi körtepálinkája lett. A bácsi el sem akart indulni
a versenyben, alig lehetett rábeszélni, de az öröme, amikor megkapta a
szép pálinkáshordót annyira felhőtlen, annyira magával ragadó volt,
hogy ha semmi más jó dolog nem történt volna ezen a napon, már ezért is
megérte volna.
De persze sok más jó dolog
történt. A lekvárok a pálinkaverseny alatt is főttek, szegény kavarók
így csak messziről tudták követni a verseny alakulását. Végül már
kezdődő szürkületben, fél 7 körül kerültek le az üstök a tűzről. A
lekvárokba nem került cukor és annyira sűrűk lettek, mint a szurok, nem
volt egyszerű munka üvegekbe tölteni őket. De azért persze sikerült és
az asztalon szép számmal sorakoztak a teli lekvárosüvegek a nap végén.
Ezek megkapták az idei Szilvanapra készült egyedi címkéket, majd
betettük őket az épületbe hűlni és összepakoltunk, de csak nagyjából.
Mivel az összes vendégünk szívesen látott vendég volt, nem hagytuk,
hogy éhen maradjanak, sőt, akik elég türelmesek voltak és megvárták a
lekvárfőzés végét, mindannyian kaptak egy-egy üveg felcímkézett lekvárt
is.
Nagyon jól sikerült ez a Szilvanap,
talán még
jobban, mint a tavalyi, ami még első lévén kapkodósabb volt. Mindenki
nagyon jól érezte magát, de talán legjobban a falubeli idős emberek.
Ennek is megtudtuk az okát másnap: fiatalabb korukban is mindig
kalákában főzték a lekvárt, sosem egyedül. És ez a nap ezt az ő régi
emléküket hozta vissza.
Az estére rajtunk
eluralkodott fáradtság miatt a rendrakás másnapra maradt. Ekkor
mosogattunk el mindent, vittünk vissza minden katlant, üstházat és
edényt a jogos tulajdonosának, összeszedtük az összes szemetet és
rendet raktunk magunk után. És vasárnap osztottuk szét a faluban a már
kihűlt lekvárokat is. Ez megint jó alkalom volt arra, hogy
fölemlegessük az előző nap történéseit, főleg a nénikkel, akik nagyon
élvezték a dolgot. Bizonygattuk is egymásnak, hogy igen, jövőre is lesz
Szilvanap.
Ez már a második olyan év volt, amikor
ilyen napokat szerveztünk és egyre több tapasztalatot lehet ezekből
levonni, többek között az időpontokról is, amit Ipolyvisk eseményeivel
is egyeztetve vasárnap a következőképpen rögzítettünk:
- Tésai búcsú: Szentháromság napja, ebben nyilván nincs vita;
- Tésai Falunap: június utolsó hétvégéje;
- Július első két hétvégéje: Falunap és búcsú Ipolyvisken;
- Főzőverseny Tésa és Ipolyvisk között: augusztus első
hétvégéje;
- Szilvanap: augusztus utolsó hétvégéje.
Lejegyezte: Minyon
Képek a
Galériában
Vissza az oldal tetejére
Ipolyvisk–Tésa
halászlé főző verseny
Az
időjárás idézte a falunapit: ez után az erősen esős péntek után elég
nehezen volt hihető az időjósok véleménye, miszerint szombaton jó idő
lesz. Ráadásul szombatra virradóra a minimum hőmérő nálunk 13, két
házzal lejjebb 10 fokot jelzett. És mégis: olyan meleg volt, hogy még
jó, hogy ott volt nekünk a viski híd, aminek az árnyékába be lehetett
bújni. Ott az árnyékban viszont pont kellemes nyári hőmérséklet volt,
ott is töltöttük az egész napot.
Az már az előkészületeknél
érződött, hogy a szervezés lelkesebben zajlott Tésán, mint Visken és ez
az érzés a helyszínen is megmaradt. Bár tény: a híd alatt a verseny
előtti héten szinte golfpályát varázsoltak, olyan szépen lenyírták nagy
területen a füvet. A szükséges sörpadokat az asztalokkal a két falu
szállította a helyszínre. De egész végig sokkal többen voltunk tésaiak,
pedig a verseny Visken zajlott. Egyre erősödött is bennünk az
elhatározás, hogy jövőre inkább Tésán rendezzük meg ezt a versenyt, bár
itt nincs se folyópart, se híd.
A népek már nagyon várták a sörcsapoló szerkezetet, ami egyszer csak
egy talicska tetején végre meg is érkezett a híd alá.
Dél
körül kezdte el a két szakács főzni a halászlevet. Persze mindkét tábor
belekukucskált mindkét kondérba, hogy hogyan is főz vajon a konkurencia
és végül két, teljesen eltérő módon készített halászlevet ehettünk.
Hogy melyik hogy készült, az természetesen hétpecsétes titok, itt sem
árulhatom el. Az viszont nem titok, hogy a tésai halászlé sikere
érdekében mi négy passzírozót is bevetettünk.
4 órára volt
meghirdetve a verseny vége és a kóstolás kezdete és ez nagyjából, egy
pár perc késéssel, egyszerre el is kezdődött a két csapatnál. A tésai
sor sokkal hosszabb volt, ezért én először a viski étket kóstoltam meg.
Persze a csípős nyelvem nem mulasztotta el a viskiekkel közölni, hogy
azért eszem először az övékéből, mert a finomabban szeretném hagyni
utoljára. Kaptam is érte csúnya pillantásokat. De a hosszú tésai sornak
megvolt az oka: a miszakácsunk nem csak úgy durrbele módra merte a
tányérokba a halászlevet, hanem odafigyelt arra, hogy mindenkinek
jusson halszelet, ikra, tej kellő mértékben, nyamnyam.
Az már az
illatvételnél egyértelműen kiderült, hogy a tésai halászlé sokkal
finomabb lesz. Természetesen. A kóstolás pedig bizonyosságot is hozott.
Nem tudom, hogy ha a viski halászlé nem lett volna annyira fűszeres és
csípős, akkor is ilyen egyértelmű lett volna-e a különbség, de
általában ez már eldöntötte. A négytagú zsűri (a két polgármesteren
kívül egy-egy vendég Magyarországról és a Felvidékről alkotta) 3:1
arányban hozta ki győztesnek a tésai halászlevet, így Tésáé lett a
fődíj: egy kitömött, preparált csukafej.
A közönségdíj a számlálás után elég szoros eredményt mutatott, de végül
a láda sört a viski szakács kapta meg.
Jó
néhány szemetes volt a híd alatt, így a halászlevek elfogytával (ami
igen hamar bekövetkezett) nem volt nehéz a rendrakás. Ezután már baráti
beszélgetés, sörözgetés, borozgatás következett. Estefelé aztán került
néhány tálca zsíroskenyér lilahagymával, ennek is igen nagy sikere
volt. És természetesen, ahol mi ott vagyunk, ott nem múlhat el nap
palacsinta nélkül. Ezt már szürkületben kezdtük el sütni, de már teljes
sötétben, lámpafénynél fejeztük be. Éjfél körül már igencsak
megfogyatkozott a társaság, így elkezdtünk összepakolni: végül kint a
folyóparton csak a szemeteszsákok maradtak és a zászló a hídon. Másnap
ezek is eltűntek onnan, rendezett terep maradt a verseny után.
Igen
jól sikerült ez az első ilyen jellegű rendezvény, bár, főleg Visk
részéről, elég alacsony részvétellel. A viski polgármester végül így
összegezte a napot: nagyon erős kezdés után még van hova fejlődni.
Lejegyezte: Minyon
Képek a
Galériában
Vissza az oldal tetejére
Falunap 2009
Az
idei falugyűlés is szokás szerint az önkormányzati beszámolóval
kezdődött, majd ezután következett az Egyesület beszámolója. Az egész
sokkal rövidebb volt, mint a tavalyi, mert eleve nem volt olyan
vitapont, ami elhúzta volna (mint tavaly a telekvásárlás). Elhangzott,
hogy mennyi szép és jó programban volt részünk az elmúlt egy év alatt
és mi várható a közeljövőben. Egyetlen vitapont volt, ami nem is volt
igazán vita, legföljebb egy eszmecsere a megfogalmazásról. Már több
helyi lakos jelezte, hogy ha az ő tagdíjuk kedvezőbb lenne, belépnének.
El is fogadtuk egybehangzóan, hogy ők és a helyi vállalkozók féláron
lehetnek tagok. Vagyunk egy páran „víkendesek” (én is), akiknek Tésa az
állandó lakcíme. Mi viszont mind lemondtunk erről az előnyről, továbbra
is teljes tagdíjat fizetünk.
Közben megérkezett a TESA cég két
képviselője, akik ismét ajándékokkal állítottak be. Hoztak 17 nagy
kozmetikai csomagot (a Nivea, mint társcég termékeiből) azért, hogy
mindenki kapjon egyet-egyet, aki indul a főzőversenyen. Hogy honnan
tudták előre, hogy pont 17 induló lesz, hiszen ezt mi sem tudtuk még
akkor? Nem tudni. És hoztak még szép számban tesa feliratú
autómatricákat. Így lehet, hogy majd mindenki kapkodhatja a fejét, hogy
milyen új autótípusok jelentek meg a piacon? Skoda tesa, Volkswagen
tesa, Ford tesa stb., stb.
A szerencsésen rövid falugyűlés után
már mindenki sietett a dolgára, hiszen a pénteki szinte egésznapos eső
után a szombati időjárás pont ideális volt: napsütés, de nem forróság,
kék ég némi felhővel és egy kevés szellő. Ideális volt minden ahhoz,
hogy ez a falunap olyan jól sikerüljön, mint még eddig egy sem.
A
főzőversenyen ismét rekordot döntöttünk: a tavalyi 15-tel szemben idén
17 induló volt. Ez nem ennyi bográcsot vagy egyéb sütőfőzőeszközt
jelentett, hanem többet, mert voltak csapatok, akik többfélét is
készítettek. És direkt azért, hogy estére ne maradjunk étlen, hárman
csak akkorra tartogattuk a magunk ételkészítését.
Magát a verseny
helyét nagyon úgy tűnik, hogy kinőttük. Most már elmondható, hogy évről
évre egyre hosszabb útszakasz kell a megrendezéséhez. Ez is egy érv már
amellett, hogy legközelebb már ne is itt a kocsma előtti útszakaszon,
hanem az egyesületi telken rendezzük meg. Már volt most is ebből vita,
hiszen az igaz, hogy a telek messzebb van a legtöbb indulónak, de
árnyas, nem poros, nem kint van az utcán, tágasabb is stb. Na majd
jövőre meglátjuk.
Az értékelésben maradt a tavalyi piculás
rendszer, ha már egyszer bevált. És ugyanúgy, mint tavaly, most is az
ételt jellemző feliratos fakanalat kapott minden csapat, de most a
fakanálon nem csak a felirat volt, hanem egy virágminta is. Ezzel engem
találtak meg, hogy szervezzem meg. Végül is öten készítettük kalákában,
egy alapminta alapján és elég hamar el is készültünk.
És persze
kellett készíteni egyet, arany festékkel pingálva, a hátulján szintén
arannyal írva nemes egyszerűséggel csak „A LEGJOBB” felirattal, amit a
legtöbb főpiculát összegyűjtő csapat kapott meg.
És ez éppen az 1. számú csapat lett. Íme
a lista a készülő ételekről és a feliratokról:
- A LEGJOBB (Gyros és meggyes sertés)
- HALÁLI JÓ LÉ (halászlé)
- TÁRCSATÁR (tárcsás sertésdió)
- JANNI DE MARHA (marhapörkölt)
- GABSIFÜLES (nyúlétel)
- BOLDOG MÁSNAP (korhelyleves)
- MÓRLÉ (Jókai bableves Krúdy-módra)
- ÖRÖK KÖRÖM (körömpörkölt)
- OUR BELGIANS (trappistes stew – trappista sörös pörkölt, a
belga házaspár készítette)
- SISA PISTA KEDVENCE (rablóhús)
- HELYI BORSÓS RÓKÁS (tésai specialitás)
- GŐZBOMBÁZÓ (tarhonyás kolbászos lecsó és gőzben sült bukta)
- CSIRKE HEREVŐ (herepörkölt csirkével)
- CS.B.K. (csülkös-babos káposzta)
- MARHA RÉSZEGES (vörösboros marhalábszár pörkölt)
- KONDÁS GULYÁS (kondás gulyás pörkölt gombaszedő öregasszony
módra)
- BENSŐSÉGES (belsőség gombával)
Késő
délutánra-estére már sokan elhagyták a helyszínt, de akik maradtak,
fogyaszthattak palóc levest (isteni volt!), túrógombócot
fokhagymás-barackos és mentás-ribizlis mártással, na és persze
palacsintát. Volt zene is, de most valahogy úgy alakult, hogy nem
táncos utcabállá alakult át az estem hanem poharazgatós-beszélgetős
asztaltársaságokká. Mi az utolsó csapatokkal együtt végül fél 2-kor
hagytuk el a helyszínt és zuhantunk fáradtan, de rendkívül élménydúsan
ágyba.
Lejegyezte: Minyon
Képek a
Galériában
Vissza az oldal
tetejére
Falutakarítás
2009
Én valahogy mindig úgy vagyok az ilyen eseményekkel, hogy olyanra
sikerülnek, amilyenné a résztvevők teszik. Én pedig úgy indultam neki
ennek a szombatnak, hogy jól fogom magam érezni. Úgy is lett.
Nem sikerült szombaton az előre eltervezett időpontban fölkelni és még
a lomjainkat is ki kellett készítenünk, így egy kis késéssel érkeztünk
a találkozóhelyre. De sejtettük, hogy ez nem lesz probléma és ez igaz
lett: még így is az elsők között érkeztünk. Az időjárás gyönyörűnek
ígérkezett, ez már akkor reggel is éreztette hatását: kellemes meleg
volt. Később meg még szinte túl meleg is.
A
létszám kisebb volt, mint tavaly. Voltak, akik tavaly eljöttek, idén
nem; voltak, akik tavaly nem jöttek, de idén igen és bizony vannak,
akik sem tavaly nem jöttek, sem idén. Reméljük, hogy legközelebb már ők
is eljönnek. De voltunk jónéhányan, akik tavaly is voltunk és idén is.
Végül körülbelül fele-fele arányban voltunk helybeliek és „víkendesek”.
A társaság menet közben részben kicserélődött, néhányan hamarabb
elmentek, néhányan pedig később csatlakoztak hozzánk. De aki ott volt,
dolgozott végig becsülettel.
Az, hogy már tavaly
is volt falutakarítás, jelentősen éreztette a hatását: nem kellett a
25-30(-40-50) éves hatalmas szeméthalmokat a rájuk rakódott talajréteg
alól már kiszedni. A szemét javarésze olyan helyen volt, ahol a
tavalyi, egy-két héttel később megtartott falutakarítás alkalmával már
jobban megnőtt aljnövényzetben nem láttuk. Most még elég kicsi volt a
fű ahhoz, hogy szemét ne maradjon észrevétlenül. Igen elenyésző volt az
elmúlt egy év alatt keletkezett szemét mennyisége és ennek javarésze is
megbocsátható volt: a temetőbe tavaly be sem mentünk, idén viszont
összeszedtük a valószínűleg még Mindenszentekkor kihelyezett, de már
üres félbevágott pillepalackoat, elégett mécseseket stb., amiket közben
elvitt a szél. Ezekkel két szemeteszsák is megtelt.
Miközben haladtunk a faluban, a szemetet és a lomokat összeszedő
traktor is haladt fölfele és lefele, folyamatosan. A traktor pótkocsija
kétszer is megtelt a szeméttel, házi lomokkal. Mivel folyamatosan
mozgott, ha valami olyan szemetet találtunk, ami nem volt bezsákolható
(pl. nagy adag összetekeredett rozsdás drót), csak szólni kellett nekik
és már dobták is föl a pótkocsira.
Délre a falu
tiszta volt és ekkor megkaptuk a beígért hagymás zsíros kenyeret, ami
akkor már igen jól esett. A meleg miatt pedig mellé kinek-kinek a sör,
az ásványvíz vagy a pohárka pezsgő is könnyen csúszott. És miközben ezt
a kis gyors ebédet ettük, már igen finom illatot árasztott az üstben
fővő vacsora: maga Lenin, vagyis a Lenin névre keresztelt kecske főtt
benne pörkölt alakban. De összekaptuk magunkat hamar, mert így, hogy a
falutisztítással ilyen hamar végeztünk, bőven jutott idő a régi
öregtemető helyrehozatalára is. Ez egy nagyon picike temető, ide
temették régen a kastélyban szolgált embereket, akkor még murvával
felszórt út vezetett idáig a templomtól. Mostanra viszont benőtte az
akácerdő, a cirádás vaskerítés is csak nyomokban volt meg, a síroknak
már nyomuk sincs. Erős férfikezek nekiláttak és sippsupp kivágták és
szépen föl is darabolták, halomba rendezték a temető területén nőtt
akácfákat, megkeresték a már talajjal beborított kerítésmaradványokat
és a helyükre hajlítgatták, így szinte újra körben meglett a kerítés.
Végül összegereblyézték és elégették az elszáradt aljnövényzetet és
eközben megkerült a földdel már teljesen betemetett kapu egyik fele is,
ami igazán egy remekmű, még így rozsdás állapotában is.
Közben mi lányok néhányan még a falu hátuljában, az öregtemető mellett
vezető földutat takarítottuk ki a még ott talált szeméttől. Mi egy
picit korábban végeztünk, ezután visszamentünk a temetőhöz és csak
figyeltük a munkát és igen jót beszélgettünk közben. Végül 4 óra körül
késznek nyilváníttatott a munka, de még egy teendő hátra lett volna.
Ugyanis Magyarországon minden település, így Tésa is kapott egy
alapítványtól 200 facsemetét: 50 kocsányos tölgyet, 50 vörös tölgyet,
50 nyírfát és 50 platánt. Ezeket kellett volna elültetni, de kiderült,
hogy igen kicsi csemeték még ezek, ezért inkább jobb lenne nekik, ha
először faiskolába kerülnének. Ehhez a szakértelem hiányzott, úgyhogy
végül az lett a megállapodás, hogy amíg egy szakértő meg nem mondja,
hogy hogy kell ezt véghezvinni, maradnak a vízzel teli vödörben. Mi
pedig mentünk vissza a kecskepörkölthöz. Ami igencsak finomra sikerült,
de hát ezen nincs is mit csodálkozni, a szakács már kipróbált volt.
A hőmérséklet még mindig igen magas volt, jólesett a kinti asztaloknál
elkölteni az estebédet és közben végignézni az összes lepirult nyakat,
mert bizony fogott a nap rendesen. Energia még maradt a férfiakban
bőven, legalábbis sikerült az egyik bor dugójába két dugóhúzót is
beletörni. A dugó végül egy seprűnyél által nem kifele jött, hanem a
palackba ment befele. Már szürkült, amikor elpakoltunk és a hűvösödő
időben, kellemesen fáradt végtagokkal elindultunk haza.
Lejegyezte: Minyon
Képek a
Galériában
Vissza az oldal
tetejére
Mikulás
járt Tésán
Miután szombatra virradó éjszaka a Mikulás természetesen betért minden
tésai házba, ugyancsak szombaton délután testet is öltött. De nem csak
ő: végigvonult a faluban három angyal, egy krampusz és egy rénszarvas
társaságában. Betért elsősorban azokba a házakba, ahol gyerekek vannak,
másodsorban oda, ahol idős emberek laknak. Már ahova be tudott térni:
sok helyen zárt kaput vagy nagyon mérges kutyát talált és hiába énekelt
a kapu előtt a népes társaság a krampusz gitár- és az angyalok
csengettyűkíséretével, nem jött ki senki. Azért így is nagyon sok
helyen sikerrel járt. És ahol sikerrel járt, ott örömet adott és
kapott.
Természetesen volt puttonyában minden
jó, piros alma, mogyoró. A gyermekek öröme és csodálkozása megható
volt: mindannyian őszintén bevallották, hogy jók voltak-e és
mindannyian megígérték, hogy jövőre nagyon jók lesznek. De hasonló volt
az idős emberek öröme is, akik nem tudom, láttak-e már ilyet Tésán.
Mindannyian azt kérték a Mikulástól, hogy tartsa meg jó szokását jövőre
is. Reméljük, így lesz…
Végigmentek fönek, aztán
lenek és végül megpihentek a falu közepén, a kocsmában. Ott már várták
őket italokkal, de főleg egy nagy bogrács bőrpörkölttel. Ez az étel már
készült nyáron a Főzőversenyen, akkor is nagy sikert aratott. Vékony
csíkokra vágott malacbőrből készül, jól fűszerezve és alaposan
megfőzve, ettől aztán annyira ragadt a szánk, mint a körömpörkölttől.
De hogy nehogy kalóriaszegény legyen, még volt benne velő és mindenféle
gomba is.
Ha esetleg valakinek föltűnt némi
hasonlóság az egyik angyal és énköztem, illetve a többi résztvevőről is
talán úgy érzi, hogy hasonlít egy picit egy-egy tésai barátra, ez
csakis a véletlennek lehet köszönhető.
Lejegyezte: Minyon
Képek a
Galériában
Vissza az oldal
tetejére